Egy kis... hát hogy is nevezzük... nem tudom mi :$

Neonkék17-elnagyon sokat beszélgetek az elmúlt időben:)Sokszor értünk egyet és nagyon közös hullámhosszra találtunk . Most is írtuk valamit... remélem tetszeni fog még ha ez nem is a történet része :)

Útálom, hogy a fiúk jópofát vágnak egy jó fej lányhoz. Egyetlen egy baj van, hogy az elejétől fogva álltatnak minket… mi lányok érzékenyek vagyunk, és komolyak nem vagyunk olyan erősek és mindenben olyan játékosak, mint ők. Mi nekünk igen is sokat jelent egy bohókás lökdösődés és egy érintés. Erre ők ölelgetnek meg puszilgatnak minket. A későbbiekben pedig eljátsszák nekünk, hogy mennyire féltenek és vigyáznak ránk. A legszebb az, hogy még egyikőjük sem fogta fel, hogy nincs mitől félteniük minket csak saját maguktól. Történet a következő.

Tegyük, fel bekerülsz, egy új bandába vagy össze futsz egy régi ismerősöddel az új iskoládban… tök mindegy hogy hol… biztos megesett már veled is. Ez a srác lehetett gyerekkorod szerelme, vagy akár a játszó pajtásod vagy egy ismerőd mondjuk táncról. Egy srác, aki teljesen megváltozott. Tehetetlen vagy és elveszett a világban jelen pillanatban. Igazából az új, hej, új élmények mindig nehezen bevehetőek, hogy megszokhatóvá tedd őket.

Emberi tulajdonságból adódik, hogy ő segíteni fog neked. Látja a régi arcodat te is látod a régi arcát, de valahol mégis más. Új és szokatlan. Megváltoztatok, már sokkal nagyobbak vagytok és tök mindegy milyen kortól meddig nem találkoztatok a gondolkodásotok és a világotok biztosan változott. Tehetetlenül sétáltok/ültök egymás mellett, mert az ember olyan hogy, érdeklik a változások sőt, keresi azokat és néha még meg is teremti őket. Óvatosan kezdtek beszélgetni, tapintatosan, kérdezősködtök egymásról egész semmit mondó kérdéseket tesztek fel egymásnak. Idáig minden rendben. Aztán jön egy nagy fordulat.

Egyre többet találkoztok egy bizonyos közös tevékenység miatt így összefuttok, majd már nagyon sokat keresitek egymás társaságát. Jön a szöveg hogy ”Csak azt akartam kérdezni, hogy…” semmi értelme kérdésekkel fordul hozzád, de te egyre jobban örülsz ezeknek a dolgoknak. Elhív a baráti társaságába. Ott foglalkozik veled. Sőt, kimondottan büszkélkedik veled mindenkinek. Szép lassan viszont elkezdtek a közös összejöveteleken kívül kettesben találkozni. Eleinte egy egyszerű kifogással, tegyük fel beteg vagy és átviszi a házit, leálltok a kapu előtt dumálni egy kicsit. Aztán csak felhív telefonon, hogy unatkozik, és te spontán felajánlod neki, hogy találkozzatok, mi baj lehet belőle? Szinte napi programmá válik, hogy elmentek valahová suli után vagy végig MSN-ezitek az éjszakákat, minden bejegyzésedet likeolja a facebookon és persze a többségét kommentálja is. Most jön az, hogy elgondolkozol egy este miután nehezen le tudtatok szakadni egymásról és a telefonról egy hosszú fél órás búcsú után.

Nagyon imponál neked. Jól esik, hogy mindent meg tudsz vele beszélni és imádod a társaságát. Egyszerűen elgondolkozol egy átlagosnak tűnő estén hogy milyen jól is ált rajta az a fekete v kivágású fölső vagy milyen jól állt neki a csukája. Aztán jobban bele gondolsz, hogy azért ott nem is a ruha volt a lényeg. Ő igenis megdolgozik azért a testformáért (erről nagyon sokat beszéltetek már) ami a ruha alatt van és ezért áll rajta olyan jól a ruha. Elmondhatod, hogy nagyon is jól néz ki. És emellett nagyon melegszívű. Ez már abból látszik, ahogy megértően néz rád. És türelmesen végigvárja, a meséd végét a napodról miközben a szemedbe néz. Ekkor rájössz: hogy milyen szép szeme van… és így folytathatnám, de a vége teljesen egyértelmű: félőn, de bevallod saját magadnak, hogy tetszik, igen nagyon tetszik, tök ideális pasi lenne a számodra.

Ekkor fordul meg minden.

Észreveszed, hogy feltűnően sokat ölelget, felvesz a vállára, hátulról megijeszt, te pedig minden egyes érintésénél összerezzensz, kiráz a hideg és belepirulsz. De ezeket mostanában csinálja csak. Felettébb boldognak tűnik, és sokat mosolyog. Nem mintha eddig nem ölet volna meg, vagy ne bohóckodtatok volna, sőt a társaságodban mindig az volt neki az első dolga, ha szomorú voltál, hogy a mosolyával mosolyt csaljon a te arcodra is. De most sokkal másabb. Az ölelése melegebb a bohóckodása apró jeleknek, tűnek melyeken már csak mosolyogni tudsz, és a mosolya? Hát igen… az, amin csak virulsz, pirulsz , régóta nem láttál már ilyen mosolyt, lehajtott fejjel próbálod pillanatok alatt összeszedni magadat és legalább csökkenteni zavartságod feltűnő jeleit, valljuk be nem nagy sikerrel, de még azt is megköszönöd neki, hogy nem teszi őket szóvá.  Egyetlen egy bibi van kis csillagom.

Ez az öröm tényleg nem az, az öröm, ami eddig volt. De nem is azért öröm, mert megváltoztak volna az érzései, mint neked. Ohh nem. Én már előre látom és tudom hisz én írom, hogy ez az, az öröm, amit egy másik lány jelenléte okoz. Méghozzá az új kijelöltjéé, és még egyszer meg ismétlem, hogy biztosítsalak, ez nem te vagy!

Egyik nap még sürög, forog, körülötted aztán egyszer csak eltűnik. Valamiért nem látod olyan sűrűn, mint eddig. Kicsit rosszul érzed magad e miatt, mert hiányzik vagy a következő gondolat, ami eszedbe jut, hogy esetleg kerülne? Túl sok vagy neki? De nem hiszed, mert eddig, tök egyértelmű volt, hogy keresi a társaságod és boldog a közeledben. Felhívjad esetleg? Nekünk, lányoknak két fajtánk van a merészebb és a kevésbé merészebb. A merészebb felhívja és egy kis kitérővel és kerítéssel megkérdezi, mi van vele, a másik meg inkább elő sem veszi a telefont a zsebéből.

A legnagyobb törés viszont akkor jön mikor ez a ”hanyagolás” nem csak egy napig tart. Néha hetek telnek el és mikor újból látod, egyszerűen nem hiszel a körülményeknek. Lehet, hogy észre se vesz vagy esetleg egy eddig ismeretlen társaság miatt oda sem mersz menni hozzá köszönni. Ennyi lenne hát?

Haza mész és hosszasan elgondolkozol azon, hogy miért viselkedik így. Hisz eddig olyan jól megvoltatok nem. És igen bele gondolsz abba is hogy talán többek is lehettetek volna. Minden jel ezt mutatta, mert akkor nem lett volna veled ilyen kedves. Rádöbbensz, hogy legújabb felfedezésed szerint bele estél. Mert ez így van, le sem tagadhatnád…

Nem is mondom tovább. Térül fordul az idő és csak azt veszed észre, mikor a legkevésbé számítasz rá, hogy egy új ember tűnik fel az oldalán, akit a barátnőjének nevez. Nagyon kellemetlenül érzed magad e-miatt. Ugye leesett a tantusz? Igen nem te lettél az a lány, akit választott. Most vágod le, hogy csak barátként tekintett rád.

Egy valamit megtanultam az élettől és innentől fogva nem akarom túlragozni a dolgot. Mi mások vagyunk, magunkba tartjuk az érzelmeinket, mert női ösztönből adódik, hogy a férfi a dominánsabb. De ők képesek túlságosan kimutatni olyan érzéseket, amit mi már teljesen más kategóriába sorolunk a naivságunk miatt. A szívünk könnyen elrabolható és könnyen össze is törik… Hülyeség, hogy van olyan lány, aki kemény és majd ő megmutatja, hogy minden pasi talpnyaló. Nem, ilyen nincs, csak egyszerűen tudván tudja, hogy semmivel, de semmivel nem lesz jobb, ha zokogva az ágyára borul.

Felmerül a kérdés. Ez megtörtént velem? A válasz egyszerű: Igen. Hisz akkor nem tudnék róla írni. Tudom ez elég összekuszált… és talán, igen, azért mert az élmény még friss és nekem is csak most kezd igazán letisztázódni. Talán később másképp gondolom majd. Talán azt mondom majd, hogy tudhattam volna előre, hogy, ha az elejétől kezdve konkrétan nem utal a dologra, hogy akar tőlem valamit, akkor nem szabadott volna magam bele élni ebbe az egészbe. De most per pillanat átkozom, mert ha a barátomnak is nevezte magát... ÉS MINDENTŐL MEGVÉDETT…. MEGHALLGATTA A PROBLÉMÁIMAT ÉS GYÓGYÍRT KERESETT RÁJUK… akkor kérdés a következő??? Miért nem vette észre… másképp mondom… Miért nem veszi most észre, hogy saját magától kéne megvédenie?


És Neonkék17 átveszi a szót;D

Tudom milyen érzés, amikor ki vagy szolgáltatva. Amikor ki vagy téve annak, hogy bárki bármit tud rólad. Azt hitted sok barátod van, aztán kiderül, hogy még sem. Hogy átvágtak. Hogy csak a pletykákat, vagy az aznapi, friss sztorit akarják megtudni tőled. Hogy ők legyenek az elsők. Na, már most tuti felmerül a kérdés mindenkiben, hogy jön ez ide. Úgy, hogy én tudom milyen az, amikor újjal mutogatnak rád és kibeszélnek. Amikor meglátnak az utcán és összesúgnak, hogy „ő az a lány!”  Amikor 2 város is csak rólad beszél és a tettedről. Elkövettem nagyon sok hibát. Van, amit megbántam, van, amit nem. Az emberi természet velejárója a hibázás. És nekem abból van bőven. Sok dologra nem vagyok büszke, és sok dolgot elfelejtenék, ha lehetne. De nem lehet. Mégis azt mondom, hogy jobb ez így. Mert így tudom, hogy mi lett volna ’ha’. Igaz, így is van pár dolog, amit nem tettem meg. Amit bánok is, mert furdal a kíváncsiság, de ha visszagondol az ember, mégis csak jobb. És tudjátok miért? A következmények!

A következmények miatt van az, hogy az emberek félnek. Félnek, mert, ha kapcsolatban vagy, akkor mindig az van, mi lesz, ha emiatt, nem fog szeretni. Ha egyedül vagy, akkor nem igazán törődsz velük, de azért ott vannak. Benned vannak és kis hangként a fejedben üvöltöznek. Nem mondom, hogy mindennapot úgy kell élni, mintha az utolsó lenne, mert akkor soha nem járnál be az iskolába. Soha nem fogadnál szót a szüleidnek, soha nem fizetnél a boltban. De tény, hogy nem szabad mindig feszültnek, komolynak lenni. Nem szabad mindig félni a következményektől! Nem lehet mindennapot, félve leélni. Mesélek valamit.

Volt egy srác. 2 és fél évig voltam belé szerelmes. Igen, viszonzatlan szerelem volt. Nagyon sokáig azt hittem, hogy nem fogom kiheverni. Ez alatt a 2 és fél év alatt nagyon sok mindent tettem. Jót, rosszat. De inkább rosszat. A lényeg, hogy rájöttem, elég sok mindenre képes vagyok, egy fiú miatt. A szerelem elvakított. Már csak egy pillantásától pillangók milliói keltek szárnyra a hasamban. De sikerült. Elfelejtettem. Vagyis.. úgy, igazán, soha nem fogom tudni elfelejteni. Mert ő volt a legnagyobb szerelmem. De jött egy másik srác. Ahogy Alyshon is írta, gyógyírt keresett a bajomra. Legjobb barát szerepét töltötte be. Ha poénkodásról volt szó, első volt. Ha fel kellett vidítani első volt. Ha rossz kedved volt, elsőnek ő jutott eszedbe. De, mint minden barátságnál, az egyik mindig többet érez, mint a másik. Ez törvényszerű! És nekem ne próbáljátok meg beadni, hogy létezik lány-fiú barátság, mert nem! Az egyik fél, mindig többet érez majd, mint a másik! Ha, nem vallja be, akkor is. És ha nem mutatja ki, akkor is! Visszatérve… a srác bebizonyította nekem, hogy még igenis érek valamit. Hogy engem is lehet szeretni. Hogy kellek valakinek. De… az én tündérmeséim nem szoktak jól végződni, ahogy ez sem ér(t) jó véget. Barátnője lett. És nem én.

Ezt nem, azért írtam le, mert tudom, hogy nevetni fogtok rajtam, bár azt is lehet, hanem, azért, hogy okuljatok. Úgy sem fogtok. Tudom. Egy srác miatt, teljesen megváltozunk. Ahogy én is. Az elmúlt egy hét alatt… ha tízszer nem sírtam miatta, akkor egyszer sem. És annyit változott róla a véleményem… lényeg a lényeg: egy srác újjáéleszt, veled van, elhiteti, hogy szeret, eltávolodik, őrlődni hagy, végül ’el hagy’ –amit gyakorlatilag nem tud, mert sohasem volt a tied, de megteszi-, örökre. És akkor jöjjön újra a kérdés: Miért nem veszi észre, hogy saját magától kellett volna megvédenie?