48. Találkozzunk ...újra ... diszlexia:$

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket... kitől ide kaptam kitől pedig Twitterr...MSN-en is kaptam kettő de a legnagyobb öröm hogy itt is meg van a 10 komi... ez annyira jól esik hogy gyorsan megírtam a részt és feltettem ....remélem tetszik ... de nem ígérem hogy szombaton is lesz rész... bár törekszem rá :)...

Ismét 10 komit kérnék szépen :) amint lehet :) nagyon szépen köszönöm megintés előre :)

***
- Anya kérlek ne haragudj rám a történtek miatta . –Mondtam neki miután átvettük a beszálló kártyáinkat.

- Kamaszodsz kincsem , és megértem, hogy nem tetszik Mike de el kell fogadnod és ami megtörtént az baleset volt.

- Örülök, hogy meg tudtuk beszélni. – mondtam és megöleltem. Jó volt megölelni. Nagyon szerettem és nagyon hiányzott már. Az elmúlt pár napban nagyon csúnyán viselkedtem vele. Nem beszéltünk Mike miatt, de az álom mindent megváltoztatott. És rájöttem, hogy másképpen kell viselkednem és nem szabad futni, hagynom semmilyen kínálkozó lehetőséget.

- Al mennünk kell viszont, lassan mert így is az utolsók leszünk. - Mondta Ryan a beszálló kártyáját nézegetve.

- Rendben Kincsem menjetek, aztán majd beszélünk. - Mondta anya majd még egy kicsit szorítva ölelésén hátra tolt magától. Láttam, hogy a szeme alól majdnem hogy kikandikál egy könnycsepp, amit le is törölt olyan gyorsasággal, hogy szinte nem is láttam.

- Okés már itt sem vagyok! Nem kell kétszer mondanod. - Röhögtem el magam ezen az egész szituáción, bár inkább érzékenységemet próbáltam leplezni .

- Jól van! –Mondta majd végleg elengedett és hátra lépett kettőt. – Ryan vigyázz a lányomra! - mondta mosolyogva mégis komolyan barátom felé fordulva.

- Meg lesz hölgyem!- mondta bohókásan majd karon ragadott mintha kisgyerekek lennénk és úgy terelt az átvizsgáló kapuig. Hátra néztem anyura, aki mosolyogva figyelte amint kibújok, a magas sarkúmból leteszem a táskámat a szalagra és az szép lassan átgördül a vizsgálón. Ismét hátra néztem és még mindig ott várt és figyelte az eseményeket. Lassan lépdeltem át a kiskapun és örültem, hogy az nem sípolt be a szoknyámon díszelgő övre. Mikor levettem a szalagról a magas sarkúmat a szalagról csak akkor jutott eszembe ismét hátra nézni. Anyut kerestem mindenhol a szememmel, de nem találtam sehol. Ekkor az eddig mögöttem övét becsatoló Ryannel találtam magammal szemben.

- Menjünk .- mondta kedvesen és rám mosolygott .

- Rendben . – mondtam neki mosolyát viszonozva. Kicsit viszont el voltam keskenyedve, mert már nem integethettem anyunak, de hát tudom hogy e mögött semmi rossz szándék nincs csak tudta így könnyebb lesz a búcsúzkodás.

És így három nap után végre elindultunk vissza a barátainkhoz. Tudtam, hogy kutyusomnak gyönyörű és rendes temetése lesz, mert az én egyetlen anyukám mindent el fog intézni ,én pedig végre irányításba veszem az életemet. Hiányozni fog… de elengedem azén társamat.

***

- Pattiéken kívül akkor senki nem tudja, hogy visszajöttünk?- kérdezte Ryan mikor kiszálltunk a taxiból a megbeszélt helyen .

- Te mondtad, hogy én intézek mindent akkor mit sír a szád? –kérdeztem vállba boxolva. A repülő út elég csendesen telt. – Problem ? – kérdeztem viccesen. Ekkor a taxisofőr hanyagul kitette a a csomagjainkat a csomagtartóból a járdára és lecsapta a csomagtartót tetejét.

- Semmi –vigyorgott majd oldalba bökött mire meg görnyedtem. Elindult a csomagjainkért amit meg is ragadott és beljebb húzta a járdán .

- Hány óra? –kérdeztem, a kistáskámba a telefonom után kezdtem kutatni, de ő megelőzött.

- Itteni idő szerint egy óra. - mondta és visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe. –Mikorra várhatóak? –kérdezve a csomagjának dőlve.

Ekkor körbe néztem és kerestem a buszt, amit pontban 1 re ígértek ide. Bár tudom, nem mindig úgy haladnak a menet rendel, ahogy tervezik, elég hozzá egy dugó . De ekkor megpillantottam a fekete ismerős buszt ami lassan egy hónapja az „otthonom” volt mikor eljöttem. És mögötte megjelent a másik is amin az ősök utaztak állandó jelleggel

-Itt vannak! – ugrottam fel és indultam meg a járda túl oldalára.

- Tökéletes időzítés. –mondta Ryan és mellém vánszorgott. –Pont mikor kényelembe helyeztem magam . –kuncogtam egyet a marha kijelentésén de nem nagyon vettem felmert tudtam hogy csak viccel és amúgy is jobban el voltam foglalva azzal hogy újból láthatom a barátaimat.

A fekete busz megállt közvetlenül előttünk ezzel elfoglalva több kocsinak a parkolási lehetőséget. Majd nyílt az ajtó. Kedvenc buszsofőröm szállt le a buszról iszonyatos kedves és nagy mosollyal az arcán .

- Remélem , jól utaztatok mert döcögős út vezet még a következő pihenőig. –mondta majd már nyitotta is a csomagtartó teret.

- Haha… Köszönjük az érdeklődésedet igen nagyon jó volt. –mondtam miközben a csomagomat betettem a lyukas helyre. Ryan is követte a példámat.

- Örülök, hogy újra teljes a csapatotok. Ezek egész nap tévéznek mióta elmentetek. –mondta vállat húzva kijelentésére. – Nem tudják, hogy jöttök mi? –kérdezte egy huncut mosollyal. Ekkor megállt mögöttünk egy másik busz is. Az ajtaja gyorsan nyílt ki és Apa szállt le róla .

- Ez most komoly?- kérdezte Ryan mire lecsukta a csomagtartót.

- Nem most  kivételesen itt van Mama Jan Justinnál és skáláznak a háló fülkébe ,de igen a többiek már vagy 3. jára nézik meg a barátság extrákkal-t. mondta kuncogva de innentől nem nagyon foglalkoztam velük mivel apa akit eddig követtem szememmel elém ért.

-Szia kincsem!- mondta majd habozás nélkül szorosan megölelt. Tagadhatatlan hogy nekem vannak a világon az egyik legjobb szülei, még ha el is váltak és megvannak a maguk kis húzásai, mint egy gyereknek attól még szeretnek . – Csak érdekelt jól vagy e és már hagylak is. - mondta kicsit megszorongatva majd elengedett.

- Apa te meg vagy őrülve? Nagyon örülök hogy itt vagyok .- mondtam neki majd a nyakába ugrottam és szorosan megöleltem .

- Ennek örülök. Mondta majd kicsit szorított rajtam és megtartott.

- Jacob így feltűnőek vagyunk! Menni kéne. – Hallottam meg Sarah hangját a háta mögül. Apa elhúzódott tőlem majd. Hátra kiáltott .

- Megyünk már!- mondta, majd ami buszunk ajtajához mutatott. Hátra néztem és Ryan már a busz ajtajában állt. – Este majd beszélünk. - mondta apa és mire visszakaptam a tekintetem rá ő már rég a buszuk ajtajában csüngött. Intett még egy utolsót aztán felszállt mire az ajtó bezáródott mögött. Egy pillanatig még ott álltam mozdulatlanul majd megindultam ami buszunk ajtaja felé.

Ryan előttem szállt fel a buszra így vicces volt miközben lépett fel kilátszott a smiley-s alsógatyája. Kicsit elmosolyodtam, rajta de nem tettem szóvá. Még mielőtt láthattam volna bárkit is a buszról egy nagy lélegzett vesztett sóhajt majd egy sikítást hallottam Cher barátnőmtől, biztos voltam benne hogy ő az.

- Ryan… - Hangja megkönnyebbült volt és úgy hangzott mintha egy tompa ütéssel belé fojtották volna a többit, az összes többi szót, amit mondani akart.

Feljebb léptem a busz lépcsőjén mire becsukódott mögöttem a busz ajtaja Milanra néztem aki egy mosoly gyújtást adott a busznak

- Hogy kerülsz te ide haver?-Chaz hangja arra késztetett, hogy látó sugárba kerüljek így feljebb léptem még egyet úgy hogy mindenki lásson és én is lássak mindenkit.

Én is megvilágosodtam. Cher egyszavas üdvözlése érthetővé vált számomra mivel épp Ryant ölelte. Úgy egymásra voltak tapadva, hogy egy papírlap nem fért volna el köztük.

- Hoztam valakit. - Nyögte nagy nehezen Ry és egy pillanat erejéig elengedve egyik kezével Chert háta mögé mutatott, pontosabban rám mutatott.

- Úr Isten!- hallottam Gina hangját, ami szinte sikított. Ezek Után annyit érzékeltem, hogy Ryan hátrébb billeg Cherrel, mire eszeveszettül felém rohanó barátnőm, Gina száguld felém. A busz abban a pillanatban elindult. Be kellett ”támasztanom”, éreztem. És jól is éreztem mivel Barátnőm óriási lendülettel vetődött karjaimba és ölelt meg.

- De jó hogy itt vagy. Annyira sajnálom ami Nellyvel történt, Őszinte részvétem. – hadarta két szorítás között.

- Köszönöm. - mondtam őszintén, igazán jól esett de most nagyon türtőztetnem kellett magamat hogy ne sírjak és hogy be se könnyezzek.

- Én is itt vagyok! –és szinte egy észrevehetetlen váltással már nem vörös, hanem barna hajú barátnőm ölelt.

- Tudom, és én is örülök neked! – suttogtam neki majd jobbnak láttam most elengedni , mert féltem hogy rám tör a sírás.

Nem tudom miért éreztem, hogy a sírás kerülget,de nagyon kellemetlen volt visszatartani. Annyi, de annyi rézelem volt bennem, hogy a torkomban éreztem, mintha egy labdát dobnának fel s le.

- Gyere mesélj egy kicsit. – nézett rám megértőn Cher megértén és beljebb húzott a buszba. A kanapék felé indultunk, amikor kinyílt a háló ajtaja.

- Srácok ! Nem lehetne kicsit halkabban? – kérdezte egy idősebb hölgy az ajtóban állva. Hangja egyáltalán nem volt se sértő, se bántó, inkább nevezném kérlelőnek.

- Bocsánat! Majd csitítom őket. –mondtam a többiek kelé fordulva , mutogatva és megjáccva a komolyat, de tudom, hogy a szám szélén ülő mosolyt nem tudtam letörölni.

-Aly?!- Esmeé és Justin hangja egyszerre vízhangzott fel mire pármásodperc után az időshölgy mellett kibújva Justin jelent meg.

- Ryan is itt van ám!- mondtam poénosan mégis leszidva valahol, de ő nem nagyon foglakozott vele. Megállt tőlem egy méterre és csak nézett. Mögötte Esmeé bújt ki a hölgy mellett majd száját elhagyta egy kis huncut nevetés.

- Szia Ryan! – köszönt bajtársamnak illedelmesen, aki már a kanapén ült, majd felém fordult és szerintem megölelt volna, ha a hirtelen mozdulatú és nagy léptű Justin nem előzi le , aki mellesleg megjegyezném, hogy még mindig nem köszönt barátjának.

Ezért jól ledorgáltam volna, de a tervezésemet teljesen lerombolta a sokk, amit akkor idézett elő mikor szorosan megölelt. Ölelése szinte mind két kezemet lefegyverezte. Hihetetlen érzés volt érezni tenyerének érintését a hátam közepén és a tarkómon. Fejét jóval lejjebb hajtotta, hogy nyakamba tudja fúrni az arcát, de megtette és a nyakamon keresztül vett számomra elég hangos és mély lélegzetet, furcsán bár szaporán. Annyira viszonozni akartam ezt, de azután, a nagyon is élethűálom után kicsit óvatosan és vonakodva helyeztem kezemet a csípőcsontjára. Messziről talán csak úgy látszott volna, mintha hanyagul támaszkodnék rajta , egy távolról jött idegennek talán még az is megfordult volna a fejében, hogy így akarom magamtól eltolni , de ez nem így van. Leírhatatlanul örültem viszont látásának. Szégyelltem, de talán sokkal jobban örültem neki mint a barátnőimnek. Akkor kaptam igazán csak észbe mikor kezével lágyan beletúrt a hajamba. Testem ösztönösen reagált rá , kezeimet lassan háta mögé vezettem és egyik kezemmel ráfogva a másik csuklómra fogtam és kifeszítettem két karomat kicsit lefelé, így próbáltam magamhoz közelebb húzni. Szorításomtól viszont nagy levegőt vett, de mégsem engedett el. Nem hiszem, hogy fájdalmat tudnék neki okozni konkrétan ezzel , de azért mégis, tenyereimet a lapockáira csúsztattam és ott pihentettem őket meg. Fogalmam sincs meddig ölelhettük így egymást és lélegezhettük be egymás illatát, de nem tarthatott tovább mint fél perc mivel, Chaz hangja mindent tönkre tett.

- Én soha nem értettem ezeket a nagy ölelkezős, érintéssel kommunikálós, érzelmes szavak nélküli jeleneteket. - Ezen a kifelé mást mutatós kijelentésén elmosolyodtam. Tudom, hogy valahol Chaznak is van valami érzelmes énje… mélyen benne ,szívének poros kis sarkának porleple alatt. És ha talán Chaz most nem is érti ezt a dolgot, de nekem megnyugvást adott ez az ölelés. Szavak nélkül is tudtam most már, hogy hiányoztam Justinnak, bár talán ebben még nem szabad magam elbíznom.

Velem ellentétben, Justin kevésbé jól, de viszonylag kulturáltan reagálta le a dolgokat. Legalábbis én így gondolom. Nyugodt és energiatöltődéssel jellemezhető lélegzete egy durva be majd egy erős kilégzéssel végződött majd csak úgy húzódott el tőlem kicsit. Nem húzódott el tőlem teljesen, kezeivel még mindig kereste azt a bizonyos nonverbális kommunikációs lehetőséget. Egyik kezével tenyerét az enyémbe csúsztatta, a másik kezét pedig csípőmre tette és így fordul kissé oldalasan az előbb megnyilvánuló Chaz felé. Kicsit olyan volt mintha birtokba venne, de most ez jelen pillanatban egyáltalán nem zavart sőt, azt kívántam bárcsak soha ne engedne el, de tudtam, hogy az a pillanat úgyis eljön, ha nem később akkor annál hamarabb.

Az én arcomon még mindig ott ült az a kismosoly és természetesen a természetes pír, amit a „humoros” kijelentés okozott. Justinról viszont egy pillanatig nem tudtam leolvasni semmi mást csak egy erőltetett flegmaságot majd a következő pillanatban egy rosszfiús mosoly ült ki arcára és beszédre nyitotta száját.

- Talán nem öleléssel egybe fűzött, de annál inkább meghitt szavak nélküli párbeszéd szemtanúi lehettünk a tegnapi társasnál. - mondta szemöldökét föl s lehúzogatva, majd fél szemmel elkaptam, ahogy Gina felé pillant aki szájtátva és elpirulva kapta fejét oldalra. Még nekem is leesett, hogy azok ketten tegnap ezek szerint flörtöltek.

- OKÉ!- szólt Chaz Justinra szemét kitágítva és utalón nézve hogy nem kell folytatnia. – Egy-egy… - majd köhécselt egyet és a mellette ülő Gina helyett az ellentétes irányba lévő combját kezdte tanulmányozni.

- Esmeé! Justin! Még a felénél sem tartunk a skálázásnak – a hölgy, aki a hátunk mögött állt , számomra nem volt ilyen illúzióromboló, mint Justinnak. Nekem sem volt kedvem most elengedni, de tudom, hogy hosszú útáll még előttünk és amúgy is beszélnünk kell csak nem a többiek előtt, hanem négyszemközt.

- Mama Jane …- nyavalygott a velem szembe álló fiú majd homlokát az enyémnek nyomta szemét pedig összeszorította mit egy öt éves – Nem lehetne később?

- Nem ! –majd félszemmel láttam, ahogy Jane mama bemegy a hálófülkébe

Justin morgott egyet majd, mint egy vesztes harcos kifújta a dacból összegyűjtött levegőt a tüdejéből. Hűvös lélegzete megcsapta ajkaimat. Szemeimmel arcát pásztáztam és vártam, hogy újból kinyissa szemét. Meg is tette és barna szemeivel birtokba vette az én szemeimet, ezzel próbálta húzni a pillanatot de sajnos nem jött össze.

- A két énekest kérném, hogy húzza be ide a seggét az ágyra mert kihűlnek a hangszálaik és akkor mérges leszek!- Elkuncogtam magamat Jane mondókáján ezért tönkre tettem a töretlen szemkontaktust. Justin szemet forgatva húzta el homlokát az enyémtől majd helyezte vissza ugyan oda ahol volt. Hüvelykujjával simogatni kezdte az oldalamat, lehet, hogy így próbált nyugtatni és minél több másodpercet kihasználni.

- Justin! Legalább had öleljem meg én is!- mondta kérlelőn Esmeé amin még jobban elmosolyodtam talán már kínomban. Justin szemei megint szorosan összezárultak, amin megint csak elnevettem magamat . Már csak az térített észhez mikor homloka már nem adott támasztékot és az én fejemet nagy lendületéből próbáltam „helyre rakni” , A másodperc tört része alatt ugyan ebben az időben éreztem homlokomon egy hosszú édes de mégis túl rövid puszit. Aztán gyorsléptekkel szakadt el, hirtelen tőlem én mégis csak mosolyogva néztem, ahogy a háló fülke félé tart. Fel sem eszméltem mikor Esmeé elém lépett.

- Öcsém egy idióta, nagy gyerek! –mondta szemét forgatva és gondolom Justinra utalva. Majd széttárta karjait én pedig már tudtam mit csinálok,megöleltem.

- Örülök, hogy visszajöttél!- suttogta a nagy ölelés közben majd ő is sietve Justin után indult.

Mozdulatlanul végigvártam, míg ügyetlen mozdulatokkal becsukja az ajtót majd vettem egy nagylélegzetet. Hogy ez mire is volt jó? Próbáltam hevesen verő szívem nyugtatni, mert Justin elég csúnyán „felzaklatta” majd így hagyta itt. Az agyamban tudtam, hogy Justin ebben most nem igazán hibás, de a szívemnek nem tudtam megmagyarázni sehogy sem, hogy nem szabad így reagálnia és megijednie ha elmegy a közelemből .Ezzel a mély sóhajjal magyarázatot is próbáltam neki adni hogy semmi baj , az eszemmel próbáltam nyugtatni szegénykémet , de a szívem nem érti az eszem nyelvét. Még mindig próbált elrepülni akárhogy is magyaráztam neki hogy ez most ebben a pillanatban biztos nem fog menni . Úgy viselkedett mint aki nemért se más se a saját maga nyelvén . Hall, lát, beszél, mégsem ért…mint egy diszlexiás. Justin volt az én diszlexiám okozója.

- Ez szerelmi sóhaj volt!- kuncogott Cher mire rákaptam a tekintetem és egy mosollyal nyugtáztam csak azt a látványt, ami elém tárult . Ryan és csher teljesen össze voltak gabalyodva.

- Nem tudom miről beszélsz. –próbáltam mondani lazán ,mintha nem lett volna semmi abban amit mond.

- Szerintem meg nagyon is egyszerűen fogalmaztam. - mondta egy huncutabb mosollyal kísérve.

Ez csak egy olyan jóleső sóhaj volt és ezzel csupán annyit fejeztem ki, hogy jó újra itta-mondtam félig az igazságot. A sóhaj tényleg helyén való volt viszont nem hazudtam azzal kapcsolatban, hogy örülök, hogy újra itt lehetek. Elsétáltam a busz másik oldalához és lehuppantam a velük szembe lévő kanapéra.

- Persze …kinek hogy hangzik és milyen szituáció után. - állt Gina Cher oldalára

- Bagoly mondja bögölynek… - nyújtottam rá nyelvet majd kislányosan eltakartam az arcomat őt utánozva, mint aki pirosságát takarná ha tudná ,persze azt is tudjuk hogy mint ezt Chaz váltotta ki nála,most már hogy így Justin elmondta.

- Hülye bögöly dögölj meg…- fejezte be a mondást maga alatt dörmögve majd csúfondárosan nyelvet nyújtott ő is rám.

Mindenki jót nevetett ezen az egészen, de eközben lopva pillantottam az alvó fülkék felé egy egy pillantást . Örültem hogy újra itt lehetek .

- Jó ez a magas sarkú. - mondta Cher a lábamon lévő cipőre mutogatva.

- Köszönöm!- mondtam miközben lábam kibújtattam a cipőből, táskámat letettem magam mellé . – Ha gondolod felpróbálhatod …- mondtam kedvesen majd lehajoltam a cipőért és meglebegtettem magam előtt, felé tartva.

- 38- as?! –kérdezte költőien, és már ki is pattant Ryan öléből,előttem termett és elvette a kezemből a cipőt.

- Igen.- mondtam mosolyogva. Lábaimat felhúztam magam mellé és úgy figyeltem, ahogy bele bújik a cipőbe. És nézegeti jobbról és balról is.

Majd beszélgetésbe kezdtünk…