51.Nem kötelez...Biztos sok barátnőd volt már.

Mennyiségileg sokkal kevesebb mint az előző ://

Bevallom azért tettem fel csak ..mert nem akartalak titeket rész nélkül hagyni :$ De amúgy
Szombatra biztos több lett volna. Szerintem az előző részhez képest ez annyira nem lesz meglepi mert mindenki sejti hogy mi is következik most...Tartalmilag ez a 10 ből szerintem ez egy erős 4-es ... de hát kinek mi a véleménye... Döntsétek el TI :) <3 

UI.: de nem utolsó sorban :  :D KÖSZÖNÖM A KOMMENTEKET AZ ELŐZŐ FEJEZETHEZ :) NAGYON ÖRÜLTEM NEKIK:)
Luvyall

- Tényleg ezt akarod?- kérdezte bár ajka már vészesen közel volt az enyémhez.

- Justin akkor nem kérném, ha nem akarnám. Semmi kötelékkel…- nyugtáztam- Csak…- nem akartam még egyszer kimondani az olyan kényszerített lett volna . Azt a pár centit könnyedén megtettem ajkaihoz.

A vártnál hamarabb értem el a végzetemet, gondolom Justin is rásegített. Fél úton „találkoztunk”. Ajkainak érintése nagyon jó volt. Káprázatos. Mégis teljesen szokatlan és új érzés. Óvatosan csókoltam alsó ajkát, míg ő az én fölső ajkamat. Óvatosan ismét hozzá ért az állcsontomhoz mire kicsit elváltam tőle. Szemeibe néztem, ahogy ő is az enyémbe. Megkönnyebbülés futott rajta végig. Szemeit ismét lecsukta majd megint lecsapott az ajkaimra. Nem durvultunk el. Szemem lecsuktam követve a példáját és csak élveztem. Kezeit csípőmre vezette és ott megpihentette őket, majd teljesen az ölébe húzott így én kicsit feljebb kerültem. De az pont így volt jó. Apró csókjaink nem szűntek meg. És nekem egyre több pillangó kavargott a gyomromba. Nem faltuk fel egymást. Lágyan simogattuk egymás ajkait. A kicsik édesen mondják másképpen: Puszilkodtunk. Remegve vettem egy levegőt majd elmosolyodtam a gondolaton. A kis Stacy használta ezt a kifejezést mikor utoljára Joshal kapott rajta az első csókunkon a szobámban. És ha hiszitek, ha nem , nem Josh miatt mosolyodtam el mert az már teljesen hidegen hagyott . Unokahúgom édes árulkodásán vigyorodtam almi pontosan megfogalmazva: „Aly és Jush puszilkodnak”… és ezt vagy 60x elhajtogatva szaladt le anyáékhoz a konyhába.

- Min mosolyogsz? – kérdezte Justin az arcomra adott következő hosszú csókot követően.

- Semmin …- mondtam neki majd nyakába dobtam a kezeimet és hajával kezdtem babrálni.

- Már mióta elmentél az óta, vágyom erre a csókra. –mondta szemeimet pásztázva.

- Élveztem. - mondtam halkan majd kicsit szégyenlősen lehajtottam a fejem és úgy néztem rá. Ezen elkuncogta magát .

- Ezzel én tényleg nem akarlak kötelezni semmire. –mondta kissé lehervadt mosollyal.

- Tudom. És megígérem, megfontolom, amit mondtál és csak akkor döntök mikor teljesen átgondoltam. – Mondtam feje búbjára adva egy puszit. Máshol nem értem el. És úgy gondoltam a csók is pont elég volt mára. Legalább már tudom, ez által merre felé haladok. Tudom, hogy vele szeretnék lenni de az a baj hogy ez nem ilyen egyszerű. Sok dolgot át akarok még gondolni és még tényleg nem ismerjük egymást. Újra meg kell ismerkednünk úgy mint régen . Abban a pár hónapban.

- Azért elmondanám még egyszer, hogy felőlem semmi akadálya, mert én úgy érzem hogy sze…

- Légyszives te se mond ki addig… – kezemet szája elé kaptam mielőtt kimondta volna, hogy szeret. Mert nem akarta, hogy kimondja aztán vagy ő vagy én megbánjuk ezt az egészet. -…ameddig…- nem tudtam befejezni a mondatot mert igazából én sem tudom meddig és kéne még ezt húzni hogy tényleg minden klappoljon.

- Rendben. - bólintott. Majd lopott tőlem még egy apró csókot. – Na most már…- elgondolkodott. – Várj . – még egy apró puszi, de ezúttal már keze ismét államhoz simult. Elvált, gondolkodott fejet vágva ismét megcsókolt. Mikor ismét leszakadt ajkaimról ismét elgondolkodott. 

- Min töröd magad ennyire?- kérdeztem tőle vigyorogva mikor ismét ajkaimért nyúlt.

- Csak nem tudom, mennyi időre kell, hanyagoljam a csókjaidat és gondoltam tartalékolok. –mondta teljesen komoly arccal. Hogy lehet ennyire édes?

- Bolond. – Mondtam egyszerűséggel majd hátra döntöttem a fűbe. Kezeimmel a feje mellett támaszkodtam és így néztem le rá . Hajam eltakarta a legtöbb fényt, amit az a lámpa adott, ami a legközelebb esett hozzánk, de nem tudom, hogy ez most hogy jött, csak úgy jött. Kezével karomat kezdte simogatni.

- Mit szólnál, ha elvinnélek fagyozni, valamikor a 3 nap alatt míg pihi van ?- Hajamat a fülem mögé simította, így utat adva a fénynek hogy egy megvilágítsa az arcát. Csillogó szemekkel mosolyogva nézett rám.

- Benne vagyok!- Bólintottam így a hajam ismételten előre hullott. Nem bírtam ki, hogy most én ne tűrjem a fülem mögé. Látni akartam az arcát.

- Akkor ez lehetne első randi? – kérdezte kaján vigyorral.

Nem akartam őt áltatni. Már így is túl messzire mentem az előbbi csókkal. És most is hogy, terpeszkedem rajta. Maga a gondolat zavarba hozott és hirtelen kellemetlenül kezdtem magam érezni,pedig eddig semmi baj nem volt ezzel a pózzal. Lemásztam róla mellé majd keresztbe nyúltam a gumicukorért. Értetlenül nézett rám majd felült és felém fordult.

- Legyen inkább egyenlőre, egy baráti kiruccanás. – magyaráztam neki mire az értetlen fej átváltott egy mosolyba. Szó szerint rosszul éreztem magam, hogy ezt mondtam. – Remélem nem baj?- mondtam majd inkábba gumicukros zacskóban kezdtem turkálni mintha keresném a kedvenc gumicukromat belőle mikor ez egy oltári nagy hülyeség, én is tudtam és ő is tudta, hogy mind egyforma és még az ízük is ugyan olyan.

- Mondtam. Tudok várni. – Nem láttam az arcát, de a hangja kicsit tűrhetőbbé tette az állapotomat. Bár valahol még mindig úgy hittem, hogy csak kihasználom.

Egyáltalán kihasználom? Ez nem számít annak. Ugye? Nem. Ő mondta, hogy gondoljam át. Tudja, hogy mi a szitu. Gondolati zavartságomat az ölemben lévő gumicukros zacskó zavarta meg. Az előttem ülő fiú nyúlt bele a zacskóba és kezét figyelve tévedt tekintetem arcára. Édesen majszolta a gumicukrot. A lelkiismeretem valamivel még jobban lett a gondtalan arckifejezéstől.

- Amúgy jó hangod van. Mint már mondottam egy párszor az elmúlt hónapban - mondta teli szájjal .

- Nem éppen mondanám. És még mindig csak azért hallatszik tűrhetőnek, mert ilyen suliba járok. – mondtam majd bevettem a számba egy gumicukrot. Ő viszont lenyelte.

- Ezt ne vedd egónak de nem mindenkit fedeznek fel. Ott van például Jasmin. Mindenki tudja, hogy elég anyagi háttere van ahhoz, hogy mindig hozzon egy új klippet még ha nem is szeretik annyian. Így fent marad a topp listákon. – magyarázta . Én pedig nem tudom miért de epekedve vártam a folytatást. Ami nem jött.

- Ebből mit akarsz kihozni?- noszogattam .

- Hát igazándiból szerintem tényleg nagyon jó hangod van. Lenne esélyed komolyabb téren is. – mondta majd ismét a gumicukros zacskóba nyúlt.

- Nekem az éneklés nem nyújt olyan nagy örömöt, mint a tánc. Nekem az, az életem. Szeretek énekelgetni, de én nem bírnám úgy, mint te. Minden egyes koncerten, ugyan azok a dalok. Imádom a dalaidat , na jó ez túlzás, mert nem tudnám őket egyfolytában hallgatni, csak néha napján, inkább úgy fejezem ki magam hogy szeretem. De a tánc más. A táncot imádom. – zártam le ennyivel, szerintem mindent elmondtam.

- Akkor is énekelned kellene. –nyaggatott.

- De nem fogok. – mondtam neki mosolyogva.

- És ha valami nemes cél lenne? – érdeklődött. Furcsa hogy miket tud kérdezni.

- Az más lenne.

- Ahham.- Furcsa volt nekem ez a kérdezősködés meg rábeszélés szerűség. Rá akartam kérdezni Justin viszont egyik pillanatról a másikra elkezdett felállni a földről. – Mennünk kell, mert le fogunk bukni . – Mondta kezet nyújtva felém.

- Rendben .- Elfogadtam kezét ő pedig felhúzott a földről. A lendülettől persze, hogy zavarba ejtően közel kerültem hozzá. Egy centi sem választott el tőle. Az orrát vigyorogva az enyémhez dörgölte kicsit, amitől zavarba jöttem . Egy zavart nevetés kíséretében fejemet mellkasára hajtottam és próbáltam elbújni .

- Milyen egy majmóca vagy.- nevetett majd megölelt. Keze csípőmön nagyon nyugtató lett volna, ha mondjuk nem az előbb hozott volna zavarba szemeivel. Most csak ront a helyzetemen és, ha kellő képpen világos lenne, akkor még mellkasába rejtve arcom, sem takarhatnám vörösségem.

- Menjünk…- mormoltam mellkasába majd kiléptem az öleléséből és felvettem a gumicukros zacskót a földről. Táskámért nyúltam, amit idő közben a gitár mellé került. Bele tettem  a maradék gumicukrot . E közben Justin is felvette gitárját.

-Hmm?…- kezét nyújtotta felém. Tudtam ez az értelmetlen ”hmm?”egy egyszerűkérdés volt. Megfoghatom a kezed?

- Egyedül nem találok vissza . – fogadtam le a kezét . Tenyeremet tenyerébe csúsztattam. Lassú léptekkel és nyugodtan indultunk meg visszafelé.

- Kenny hová lett? –érdeklődtem, de igazándiból csak témát kerestem.

- Nem tudom, de úgysem ment el messzire. – mondta majd homlokon puszilt. Nem tudom mitől fogva, de nagyot ásítottam és általában fordítva szokott lenni ez a dolog, de az ásítástó kezdtem magam fáradtnak érezni .

Az előző csend megtörésem reflex szerűen jött. De most valamiért még kedvem se volt beszélgetni így örültem, hogy Justin nem ragozza túl a dolgokat. Újabb ásíthatnék jött rám. Lépteim pedig egyre nehezedtek. Fogalmam sincs, hogy tört rám ilyen hirtelen a fáradtság. De egy darabig csendben sétáltunk egymás mellett, kéz a kézbe én pedig egyre és egyre csak fáradtabb lettem. Néha kicsit le is maradtam Justintól

- Álmos vagy? – kérdezte Justin kicsit megtorpanva. Szembefordult velem. Kezét arcomra simította és ujjaival kezdte simogatni. Úgy nyomtam arcom cirógató kezeinek, mint egy kislány, hogy még simogassa. Tudom ez elég érdekes, de jól esett. Válaszként viszont csak egy :

- Ühmmm. - jött ki a számon . Még szemeimet is lehunytam . Ha tehettem volna, ott helyben elalszom.

- Fel tudod venni a gitárt a hátadra? –Ez elég hülyén hangzott. Első kérdésem: Hogy ne tudnám? A második meg : Most mondtam el hogy fáradt vagyok te meg még rám akarod sózni az, ugyan nem nehéz, de mégis képletesen plusz gitárod?

Szerintem észre vette, hogy elég hülyén nézek rá, mert rögtön magyarázkodni kezdett.

- Felveszlek a hátamra csak az gitárral elég érdekes lenne. – Mondta vigyorogva.

- Nem kell Justin csak…- Nem tudtam folytatni, mert rögtön lekapta a gitárját a válláról.

- Nem keresi a kifogásokat. – mondta parancsolón és már előttem is termett és próbálta a hátamra feladni gitárját.

- Justin mondom, hogy tényleg nem kell…- kerestem a kifogást, de a lábaim már tényleg kezdték feladni álmosságomban a szolgálatot. – Vannak lábaim, csak menjünk már!- Ellenkeztem de a Gitár fogalmam sincs hogy már a hátamon volt.

- Miért kell mindig ellenkezniük a nőknek? – kérdezte majd már fordult is meg.

- Mi az, hogy a nőknek? Mintha annyival lett volna már dolgod. – mondtam kissé flegmán . Bevallom szíven ütött, mert sejtem mennyi csaja lehetett már.

- Jajj ne értsd már félre! – A lábaim alól abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta mintha kikapták volna a földet. Kis puffanással érkeztem a hátára.

- Ez nem félreértés. Egyszerűen csak mondtam, hogy biztos sok barátnőd lehetett már. – Hangom kómás volt. Justin dobott rajtam egyet hogy feljebb csússzak a hátán.

- Hidd el fele annyi sem volt őszinte, mint amennyit az újságokban írtak. – Lassan indult el. Szinte slattyorászott . Léptei könnyedek voltak. Bűntudatom volt. Mégpedig azért amiért a hátán visz én pedig meginogtam. A parkból kijőve pár perc után. A gondolat hogy hányadik barátnője lennék rossz érzéseket szabadított fel bennem.

- Hány volt őszinte?- csúszott ki a számon . Fejemet vállára fektettem és úgy vártam a válaszát.

- Talán három. Ebből kettő a hírességgé válásom előtt. – Kezeimet nyakában előrébb fontam. Újabb ásítás tört rám. Arcomat kényelembe helyeztem és csukott szemmel leheltem a következő kérdést.

- Sokszor befolyásolják a szerelmi életedet? – Nagyot nyeltem mikor kimondtam, mert talán nem is akarom tudni a választ.

- Régebben igen. Sokszor avatkoztak bele a magán életembe. De ez akkor volt. Ma már minden más. Mégis csak felnőttebb lettem. - Az arcát akartam látni és a szemébe nézni, támaszpontot keresni. De per pillanat semmi erőm nem volt és éreztem, hogy az álom léptei ütemes ringatásától kezd magába húzni.

- Értem. –suttogtam az utolsó szavakat és már éreztem, hogy nem tudok mást mondani .   

- A jövőben már nem engedném meg másoknak, hogy befolyásolják az érzelmeimet a karrierem miatt. – Ez a mondat volt az utolsó, amire emlékszem, majd képszakadás