2/2(67. fejezet ) *Nem fogadott hívások...*

UJuujj előre hozott gyereknap! :)

Az van :D hogy nekem szombaton tanulnom kell ... legalábbis délelőtt... mert apukám délben jön haza a messzi távolból. Tehát, ha én szombat reggel le ülök ide a gép elé ... csak hogy a részt feltegyem tuti itt ragadok...Ilyenkor átkoznám az internetet *hehe*. Ez nektek viszont jó... remélem... a rész elég hosszú :)

Többen említettétek hogy mintha kicsit nem én lennék mostanság... hát igen... törekszem valamire... de ez csak javulás szempontból... mármint hogy az írásom javuljon kicsit. vannak blogok amikből sokat tanulhatok...de viszont most próbáltam figyelni arra is hogy magamat adjam :) 

A komi számok ugyan nincsenek meg de hát mind1  :) nemez a fontos :) mostantól nem is szabok ki ilyet de nagyon szeretném hogy minél többen hagyjatok komit :)
Nagyon szépen köszönöm a kapott komikat és örülök neki hogy mindentől eltekintve még mindig itt vagytok velem :) kitartóan olvassátok a hülyeségeimet és reagáljátok le a legaranyosabb módon :) mármint én a komikból ezt veszem le. Na most a hálás firkálgató Alyshon lép ;) és hagy titeket olvasni :)

Luvyall

Ezekért a szemekért ölni tudnék*.*

***

Táncóra után

- Nem hiszem el hogy, így kibabrált velünk! – Mindenhonnan csak a sírást rívást hallottam.

- Cher!- szóltam oda barátnőmnek, aki nagyban benne volt a szitkozódásban.

- Mondjad? – kapta rám a tekintetét, a nagy trécselésből, amit éppen Amandával intézett.

- Kint megvárlak rendben?- A hátamra dobtam ismételten a táskát és vállam fölött a hátam mögé böktem, konkrétan a kijáratra.

- Rendben ! Sietek .- Ezzel a kijelentésével már gyorsan el is kezdett maga körül pakolni és visszafordult Amandához.

- Sziasztok lányok! – Az öltözőből hihetetlen sebességgel haladtam ki.

Nem volt kedvem most belefolyni ebbe a szidjuk a tanárt dologba. Ez van el kell fogadni Bármennyire is harcolnék érte akkor sem változtatna a dolgon semmit. Az iskola folyosójára lépve nem lepődtem meg annak ürességén, hiszen ilyenkor pénteken, már senkinek sincs több órája, utánunk, a végzősök után, szokták bezárni a termeket. Kissé el voltam pilledve így hét végére az utolsó tanítási óra után, de nem voltam fáradt. Hál’ istennek a táskámat most nem kellett elvinnem a szekrényemig, mert haza viszem kimosni. Semmi nem zavarta gondolataimat halk lépteimen kívül, ami vízhangot vert a folyosó falain. A titkárságot is gondoltam útba ejtem, hogy tudjam, előre mikor leszek én a ”soros”. Előkaptam a telefonomat és a gyors hívóval már tárcsáztam is Chert. A negyedik csöngésre vette fel csak.

- Baj van?- kérdezte kedvesen .

- Nem. Semmi, csak,felvegyem neked is az új óra rendet a titkárságon?- ekkor már be is álltam az említett helyiség ajtaja elé.

- Megköszönném. Már én is megyek kifelé. - mondta és hallottam, ahogy a háta mögött csapódik a háttérben az öltöző ajtaja. Jellegzetes hang volt, bárhonnét felismertem .

- Rendben. Sietek. - mondtam majd már ki is nyomtam a telefont. Zsebre csúsztattam, és kezemet kopogtatásra emeltem.

- Szabad! – hallatszódott az ajtó mögül mire én már be is nyitottam. –Miben segíthetek? - Tudakolta rögtön a kedves idős hölgy, akinek nem tudom a nevét, mert nemrég vették fel.

- Jó napot!- Köszöntem illedelmesen miközben megigazítottam a vállamon táskám pántját. - Csak az órarend beosztásért jöttem. Miss. Quer azt mondta itt tudjuk majd felvenni. - Kicsit közelebb léptem a pultjához és nekitámaszkodtam.

- Tudom miről van szó egy pillanat és kinyomtatom neked. – Kedves mosolyát minden nagymama irigyelte volna . Közelebb csúszott az asztalhoz majd a számítógépen kezdett kutatni .

- Nagyon szépen köszönöm!- Aztán eszembe jutott, hogy nekem kettő is kéne. - Jajj elnézést! Kérhetnék Kettőt? A barátnőmnek is kéne. Kint vár a kocsinál. - kissé előre dőltem a pulton és szépen pislogtam rá.

- Akkor nem egy hanem két pillanatot kérek .- mondta kedvesen és már rajta is volt szerintem az ügyön .

- Nagyon szépen köszönöm. – Zártam le ennyivel majd hagytam had végezze a dolgát.

- Hogyhogy ön még ilyenkor itt van?- kérdezte kedvesen miközben bekapcsolta a nyomtatót.

- Jajj tegezzen csak! Még fiatal vagyok. – Vigyorogtam és oldalra döntött fejjel kérleltem, mire ő csak bólintott. - Amúgy, most lett vége az utolsó órámnak. – vigyoromat mosolyra igazítottam és hintázni kezdtem a lábamon.

- Hát akkor biztos elég hosszú napod lehetett. – kuncogott Majd a nyomtatóból kivette a két laot.

- Annyira nem vészes. – mondtam kínos mosollyal.

- Lelkes kis diák lehetsz. – Elém tette a két lapot a pultra. – Tessék itt az órarend. És itt mellette pedig a tanrend. – mutatott a lap egyik majd a másik oldalára. – És a barátnődnek ugyan ez.

- Még egyszer nagyon köszönöm. - mondtam neki majd már fel is kaptam a lapokat a kezembe és betettem a táskámba a mappa tetejébe mert tudtam hogy ott úgysem lesz szamárfüle.

- Nincs mit! Jó hétvégét. –köszönt el mikor a kijárat felé igyekeztem.

- Viszont!- szóltam vissza majd becsuktam magam után óvatosan az ajtót. Lépteimet gyorsabbra vettem. Ám pont mikor a kijárathoz értem, éreztem, hogy csörög a telefonom. Nem hallottam, mert csak rezgőre volt állítva. Cher a kocsi előtt állt és rám várt. A parkoló szinte már üres volt. Csak a tanárok kocsija állt elszórva a nagy beton placcon. Kabátzsebembe turkálva. Lépdeltem le a lépcsőn majd sikeresen kivettem a telefonomat a ”Fekete lyukból”. A lépcső aljára érve néztem rá pont a kijelzőre.

”Justin”

Mély levegőt véve megálltam a lépcső alján és hezitáltam a kinyomásában. De végül csak billentyű zárba nyomtam a telefont, hogy még véletlenül se vegyem fel a zsebembe , mert az érintő képernyőm elég érzékeny most hogy kicserélték.

Idegesített e hogy csörög a telefon és a tudat hogy ő az én pedig nem veszem fel ? Igen idegesített, de most nem ez a lényeg!

Úgy lépdeltem Cher felé mintha mi sem történt volna. A kocsi kulcsot előhalásztam telefonommal ellentétes zsebemből és egy kattanással kinyitottam a kocsit.

- Nahh sikerült? –kérdezte miközben a kocsiba pakoltunk be.

- Persze hogy sikerült. –mosolyogtam rá kedvesen,bár miután ledobtam a táskámat a hátsó ülésre , a kabát zsebemben továbbra is csörgő telefon egyre jobban csak zaklatottságot keltett bennem. Idejelenne beszélni vele nem? Nem. Biztos hogy nem.

- Baj van? – Becsaptam a hátsó ülés ajtót, szinte mondhatni, hogy Cher arcába vágtam. Nagy lendülettel ültem be a a kocsiba és dugtam rögtön a gyújtásba a kulcsot. Cher nyitotta az ajtót mellettem és hihetetlen lassúsággal szállt be mellém az anyós ülésre.

- Nincs. Mi lenne? – válaszoltam a kormányon dobolva ujjaimmal. Cher nem zárta be a kocsi ajtaját. – Jeleztem neki szememmel, hogy haladjunk mire beljebb húzta lábait és az ajtóért nyúlt, hogy becsukja azt.

- Nem tudom, Olyan más vagy. - Hezitált az ajtócsukással nekem viszont mehetnékem volt. Nem tudom hova siettem. Dea telefonom még mindig csörgött a zsebemben.

- A délutánon gondolkozom. - vágtam rá gyorsan és most már kezemmel is mutattam neki, hogy csukja be azt a nyamvadt ajtót, amit meg is tett de elég érdekesen és fürkészőn kezdett figyelni . Majd a hirtelen beállt csendben én is és ő is biztos hogy meghallotta hogy a kabátomban még mindig zizeg a telefon, hisz mint ketten lenéztünk az említett tárgy felé.

- Csörög a telefonod. – Mondta izgatottan. Miközben én magamban átkoztam azt a frányaműanyag kesztyűtartót, ami felerősítette a rezgéssel járó hangzavarokat mikor a telefonom neki nyomódott.

- Tudom. - Mondtam nagyot sóhajtva és gyújtást adtam a kocsinak az elinduláshoz aminek sitty-sutty neki is kezdtem .

- És miért nem veszed fel? – Érdeklődött tolatás közben barátnőm mire leintettem, hogy koncentrálok, a tolatásra. Tényleg igaz volt, hogy utálok tolatni, de mivel másképp nem tudtam reggel a nagy rohanásban megállni ezért most szenvedhettem. Emellett a telefonom csörgése is abba maradt, ami furcsamódon most jobban felzaklatott mit az, amikor folyamatosan csörgött - Justin az?  - faggatózott tovább mikor végre egyenesbe kerültem a kocsival.

- Már nem is csörög. Látod? – Emeltem meg kissé a kabátomnak a sarkát amiben a telefon ékeskedett. Majd kezemet vissza tettem a kormányra kényelmesen. Nem akartam, hogy bármi baj legyen . Az utakat ugyan felsózták, de a latyakot, ami utána lett csak jobban utáltam

- Ő volt az?- Fogalmam sincs hogy csinálja de mindig ráérez a dolgokra. Ennyire átlátszó lennék? Persze hogy zaklatott leszek tőle. Add1.: Útálom hogy nem vehetem fel a telefont. Jó most belém lehet kötni hogy megtehetném de nem tehetem mert… Csak! Add2. : Akkor is így reagálnék, csak pozitívirányba szívem szerintem, ha ő hív. Akaratom ellenére is jobban szeretem bárkinél.

- Nem tudom. Nem néztem. – Hazudtam a végén , de nagyon figyeltem rá hogy ne vegyem le a szememet az útról mert akkor rá fogok nézni és a hirtelen fel vett maszkom, ami semmi érzelmet nem sugároz semmi perc alatt ketté törik.

- És nem érdekel? – Furfangos barátnőm van. Miért is nem gondoltam rá előbb…mindig neki van valami végszava,na jó ez azért túlzás, de nem hagyja szó nélkül a dolgokat , és tudom hogy ze is csak azért van mert figyel rám.

- Majd megnézem otthon. – Kerültem még mindig a dolgot. És felkanyarodtam a következő utcán.

- Bocsi ! Csörgök. – a hirtelen témaváltás nem zavart. Örültem, hogy elvonja valami a figyelmét rólam.

- Semmi baj!- mosolyogtam most már rá ,de csak egy pillanatra. A gondolataim most nekem kalandoztak el. Mintha, mindent kizártam volna magam körül. Igazándiból van okom durcásat játszani? És ha megunja és nem hív többet? Nem nagyon járt más kérdés a fejemben. Ugyan ezek a gondolatok csak másképp megfogalmazva, azonban Cher felhívta magára a figyelmet.

- Ryan szeretne beszélni veled? – mondta felém tartva a telefonját.

- Most? -  Néztem rá egy pillanatra majd egyik kezemet kinyújtottam az ablak felé , jelezve hogy vezetek .

- Egyenes szakasz! Még minimum 10 percig. - tolta még jobban és akaratosan elém a telefont. Kifújtam a bent tartott levegőt és kivettem a telefont a kezéből.

- Mondjad. – Szóltam bele A telefonba. Lelassítottam a tempónkat a kocsival , tényleg nem akartam bajt.

- Nem hiszem el hogy úgy csináltok mint a tinik .- Megnyugodtam mikor Ryan hangját hallottam meg csak. Nem is tudom mit vártam.

- Ryan mire akarsz kilyukadni? Vezetek. – Biztos hangom most csak egy hangom törhette volna konkrétan ketté . Justiné De ő nem lehetett Ryan közelébe. Ebben biztos voltam.

- Justin engem nyaggat, hogy kérjelek meg vedd fel a telefont. – Hogy ne ez lett volna a téma. Ma már eléggé felhúztam magamat így is. Nem értem mire jó ez. Postásat játszat a barátjával. Az idegszálaim őszintén szólva, kezdtek elpattanni.

- Engem per pillanat nem érdekel Justin. - a szavak égették a számat, hogy ne érdekelt volna? - Nem vagyok a bábúja Ryan,  ahogy te sem. A barátnője vagyok,elméletileg…- hangom bizonytalanabb lett. -… csak sajnos ezt mostanában nem érzékelem .

- De neki más élete van , ezt te is tudod. – szánalmat keltett bennem iránta hogy ő védekezik helyette, emellett biztos voltam benne hogy nem Ryannak kellene ezzel foglakoznia,és ha már Justin miatt nem is de miatta, fel kéne vennem a telefont hogy, Ryant és Chert kihagyjuk ebből a dologból.

- Nem érdekel. Nem láttam több mint négy hónapja Ryan! – Mondtam neki határozottan az egyetlen érvet, ami hirtelen eszembe jutott. Ekkor azonban éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Úgy döntöttem jobb, hogyha félre állok a kocsival. Le kellett nyugodnom, mert felzaklatott most már ez a téma. Igen nehezemre esett.

- Aly, ne sírj kérlek. – Cher elővett egy zsebkendőt és oda nyújtotta felém . Ryannnal a beszélgetésünk kicsit eldurvult. .

- Nem érdekel Ryan. – hangomat vissza fogtam és úgy folytattam a telefonba a mondandómat. - Nem ér el semmit a telefon hívásaival. Itt 10 perc már nem elég. Nekem legalábbis nem. -  Suttogtam a végét,és ezzel el is döntöttem hogy sajnos most kerültem holtpontra a várakozásban. El kell dönteni mi legyen . És szerintem én döntöttem. Ha nem lép, akkor vége.

- Ha felvennéd neki a telefont szerintem meg tudnátok beszélni, és el tudná mondani… - Ismét magyarázkodni kezdett helyette és ezt útálom.

- Nem érdekel. – vágtam szavába - És ez nem telefon téma. Mellesleg nem hiszem hogy az megoldás lenne, hogy rajtad keresztül üzenget. – Nagyot nyeltem vissza fojtva minden érzelmemet.

- Ha nem veszed fel a telefont, mi mást tehetne? – Kérdezte meg rám hagyva a dolgot. Tudtam hogy segíteni akar neki, De nem szólhat bele ebbe a dologba.

- Nem tudom. - pedig nagyon is jól tudtam- Oldja meg.- ezzel utaltam is arra, hogy látni akarom. - Ha viszont nem számítok neki ennyit, akkor felejtsen el . Örökre. - Ezzel megadtam neki a választási lehetőséget is.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyenhez folyamodom, és főleg azt nem hogy neki fogok ilyet mondani. De én már nem bírom tovább nélküle. Hiányzik. És a tudat, hogy az enyém. de mégsem... Senki nem tud a kapcsolatunkról csak Cher és Ryan. És itt nem arról van szó hogy világgá akarom kürtölni ,mert örülök ha a paparazzik nem támadnak le. Hittem hogy menni fog a távkapcsolat, de nem megy. Ehhez két ember kell. És inkább maradok egyedül mint hogy várjam őt fehér lovon.

Visszaadtam Chernek a telefont, aki nagyokat pislogva nézett rám. Aztán mikor már megszólalt volna, csak leintettem. A kormányt szorongató kezemet, miután megtöröltem a szememet, az ölembe ejtettem és vártam, hogy Cher letegye a telefont. Nem akartam rájuk figyelni, illetve csak Chert hallottam, de próbáltam a figyelmemet elterelni. Megtámaszkodtam könyökömmel a kocsi ablakban és kezemet államra biggyesztve néztem ki az ablakon. Meginogtam. És igen eszembe jutott, hogy talán Justinnak már nem is kellek, és most ezzel örökre elveszítem. Minden egyes krokodilkönnyet, ami végig gurult volna az arcomon olyan gyorsan töröltem le mintha soha fel sem gyülemlettek volna a szemeim alatt.

***

A hátsó ülésen a kisseb zajt csapó csapat délután óta először csalt mosolyt az arcomra. Drin, Cher és Niko nagy éneklésbe kezdtek. Ide nem is kellett rádió , Tisztára olyanok voltak mint egy jó kórus.

- Miért nem léptek fel így hárman ma este? Mint trió? – kérdeztem a visszapillantóból rájuk pillantva.

- Mert nem tudnánk egyességet kötni semmiben. Például hogy milyen színű legyen a fellépő ruhánk. – mosolygott rám Niko. Szememet viszont visszavezettem az útra. Lassan elérjük a már szokáshoz nőtt parkot.

- Még szép hogy piros. - rikkantott fel Cher.

- Miről beszélsz? Pink-fekete lenne, nem is más!- Drin nagyon tudja osztani az észt.

- Hát arról most lemondhattok lányok! Fekete és pont. Semmi lányos szín! Még slankít is titeket. – Elkuncogtam magam elől. Tudtam mi fog jönni és már hallottam is. Egy nagy vízhangos csattanás. –AÚ! Ezt most miért!- tuti hogy egyszerre ütötték őt ott ahol érték.

- Kikérem magamnak ! Én nem vagyok kövér.- Cher tényleg nem volt kövér.

- Én sem!- Ahogy Drin sem .

- Lányok elég legyen! – Szólt rájuk a mellettem ülő Tay.

- Egyet értek!- tartottam fel egyik kezemet hátra az ülések között poénosan. 

***

A kocsi csomagtartója ki volt nyitva. És hangosan dübörgött belőle a zene. A sárcok sorra jobbnál jobb táncokat táncoltak. Néhányan a kocsiban maradtunk persze nyitott ajtóknál és a kocsi járatása és állandó fűtése mellett még be is takaróztunk. Páran hoztak pokrócot. Igen tudom, ez költségesnek hangzik, de a benzin volt a legkisebb problémám per pillanat. Jó volt a hangulat. Végül Cher is itt van így tényleg semmi probléma, nem lehet. A telefonom hányszor csörrent meg? Elég, ha azt mondom 25nem fogadott hívásom van. Mit érzek? … Kegyetlen nagy fájdalmat. De nem tudom, mit mondhatnék neki, ha azt mondaná, hogy szakít velem. Félek szembesülni a saját kelepcémmel. Az a baj hogy azelőtt a bizonyos ajtó előtt, állok, amin valami dörömböl, mint egy őrült, és bár én tettem bele cseppségként ma délutánra hatalmas erőre tett szert és nőtt túl rajtam. Nem akartam elveszíteni. Szenvedtem… de a tánc látványa valamelyest oldott a hangulatomon, emellett viszont bevallom, hogy tökéletes állarcot vettem fel hogy senki ne lássa rajtam, hogy baj van. Egyedül Cher tudta, hogy belül darabokra vagyok hullva és meg vagyok esve.

Az emberek, akik a parkban sétáltak körénk gyülemlettek egy óriási nagy körben és a zenére tapsoltak és egy helyben toporogtak vagy táncoltak ők is. A sorok közt megbújt egy egy kisgyerek is, amin ki ne mosolyodott volna el? Hallottam hogy a kocsiban a zene vált. Ekkor már reflexből néztem körül hogy ki lesz a következő aki táncol de senki nem jelentkezett. Az előbb táncoló Tay jött felém és biztató mozdulatokat invitált, nekem hogy én jövök.

- Nah had lássunk téged is egy kicsit! - Állt meg előttem és felém nyújtotta a kezét.

- Igen Aly! Most te jössz. Szólalt meg mögöttem Natasha .

- Rendben. - Nem ellenkeztem. Mi értelme lett volna? Meg amúgy is, tudtam, hogy most jót fog tenni egy kis önfeledt tánc. Kitisztítja a gondolataimat, vagy éppen majd ellazít és tudni fogom mi is legyen pontosan azzal a bizonyos személlyel, aki a 25 nem fogadott hívást intézte a telefonomra. Abban a pillanatban, ahogy felálltam éreztem, hogy megint megcsördül a telefonom. 26. Biztos voltam benne hogy ő az, hisz anyuval beszéltem mielőtt eljöttem otthonról és mondta ő már ma nem hív. Nem lesz ez így jó .  Ledobtam a hátamról a takarót majd kibújtam a kabátomból így megszabadulva a vibráló érzésből, ami a zsebemből sugárzott ki. Egy kisebb mosolyt küldtem az e lőttem álló Tylernek megfogtam a kezét majd kiszálltam a kocsiból.

- A 6- os szám. – Nyúltam zsebembe és adtam neki oda a pendrivot. Ő pedig már el is vette tőlem és egy mozdulattal helyet cseréltünk. Beült a kormányülésre oldalasan és kitekeredve leváltotta az előző kütyüt az enyémre. Tudtam, hogy már keresi azt a bizonyos számot. 

Mosolyogva sétáltam az emberek által készített körben és néztem körbe. Mind nagyon kedvesek voltak, csak azt nem tudhatták, hogy én mit érzek… de a szám tökéletesen megfelelt az érzelmeim egy részének. Ki kell táncolnom ez nem titok, a tánc az én gyógyszeremés csak remélni mertem hogy ezek után könnyebb lesz.

- Mehet?- hallottam Taylor hangját.

-Még szép ! – kiáltottam neki vissza mire a kocsi hátuljába beszerelt hangszórókból elindult a zene.

You fire words but all they do is ricochet

You think I'm paying the price but its not costing me

Your love was a waste of time, you've been left behind

You made no mark on me, youre gone and you left no sign

You're not on my mind, dont try to press rewind

A tánc teljesen elvonta a figyelmemet sajnos mindenről,nem csak arról, amiről kellett volna . Felettébb jól éreztem magam . Minden egyes mozdulat, amit megtettem könnyebbé tette a minden napi stresszt ami mostanában rám terhelődött. Amikor éreztem, hogy a még ki nem taposott hó a lábamhoz és bele rúgtam had szálljon. Még az emberekre sem tudtam koncentrálni, magam körül annyira elmerültem. Hetek óta a kötött koreográfián kívül nem táncoltam semmit. A Táncterem is beporosodhatott mostanában, de nem ez a lényeg végre szabad voltam, végre senki nem mondta meg mit csináljak . Mikor kicsit feleszméltem hol is vagyok pontosan a szövegre kaptam észbe gondolataimat .

Its like walking on snow, without leaving a trace

When all that you said never carried no weight

I came out untouched and in another place

When ya gonna get it

Im so unaffected

Kerestem egy padot a közelben és felfutottam rá . Nem akartam, hogy a táncommal nyomot hagyjak a friss hóban . Ha már erre a dalra táncolok legyek a szöveghez hű. Az érzelmeimet is bele adtam, minden egyes mozdulatban ott volt velem ő is.

When I was flying high you tried to clip my wings

(you shot me out of the sky)

You tried to make it up buying expensive things

(my love you cannot buy)

Your love was a waste of time, you've been left behind

You made no mark on me, youre gone and you left no sign

Youre not on my mind, dont try to press rewind

A mozdulatoknál néha úgy éreztem felbuknak belőlem az emlékek. Az utolsó naplemente az utolsó állomáson. Vagy amikor a bokámat kicsit elhagyta a ruha anyaga egy mozdulatnál, a hideg levegő pont ugyan úgy érintette meg a bokámat, mint a hideg tengervíz mikor megcsókolt a tengerparton. Ugyan úgy végig futott rajtam a jól eső hidegrázás... de ez mégis más volt.

Its like walking on snow, without leaving a trace

When all that you said never carried no weight

I came out untouched and in another place

When ya gonna get it

Im so unaffected

Its like walking on snow, without leaving a trace

Youre not gonna see, gonna see this heart break

You huff and you puff but im not blown away

When are you gonna get it

Im so unaffected

Rá kellett jöjjek hogy a táncba is és Justinba is halálosan szerelmes vagyok, de a kettő teljesen más. Ez olyan szerelem ami nem állítható egymás mellé. Mint ahogy szereted, a családodat vagy (csak) teljesen másképpen szereted a barátaidat is. Más szeretet… és ez más szerelem .

You try and find five faults in me

You project yourself, hate so easily

You already lost, so you push me lower

Inside you're dying slow, so you punish slower

(whoo yea oh oo ah, whoo whoa whoa oh yea)

A tánc gyerekkorom óta elkísért és minden egyes ritmussal megérinti a szívemet, de ha Justin a közelemben van akkor ő változtatja a szívem ritmusát a közelségével az érintésével és minden egyes tettével, mert hatással van rám .

1,2,3,4

Its like walking on snow, without leaving a trace

When all that you said never carried no weight

I came out untouched and in another place

When ya gonna get it

Im so unaffected

Its like walking on snow, without leaving a trace

Youre not gonna see, gonna see this heart break

You huff and you puff but im not blown away

When are you gonna get it

Im so unaffected

Mióta nincs itt olyan mintha elvették volna a szerelmemet, és már a hiánya miatt bántom őt. Féltékeny voltam. Igen bevallom, Féltékeny voltam minden egyes nőre, lányra aki meg fordul a közelében. És ez a féltékenység az irigységemből fakad. Ez a féltékenységet az irigységből átalakult félelem okozza. Milyen félelem? Az hogy elveszik tőlem. Bizalmatlan vagyok. Hogy ne lennék bizalmatlan? Hisz helyes, tökéletes(az én szememben legalábbis az), a pénze is meg van , és senki nem tud rólam. Megtehetné hogy lecserél…

When are you gonna get it

Im so unaffected

A dal végén lihegve álltam meg a hó közepén és nyitottam ki eddig sokszor majd végleg becsukott szememet.

Sürgősen beszélnem kellett Cherrel. A körülöttem tapsoló embereknek ugyan mosolyogtam, de most egyáltalán nem volt hozzá kedvem. Rájöttem fontosabb volt, hogy beszéljek Justinnal. Furcsa hogy az egyik szerelmem segítségével jövök rá hogy a másik szerelmemet is szeretem. De még nem tudom, mit mondok neki. Mi van, ha pont ebben a pillanatban mondott le rólam?

Meghajoltam majd gyorsan elindultam a kocsi felé. A többiek tartották a kezüket pacsira. Én pedig lepacsiztam velük .

- Te jössz Natasha ! Szóltam neki . mire ő már ki is pattant a kocsiból.

- Még szép! Adjuk a ritmust! – Csapta össze kezeit bohókás osztálytársnőm .

Szemeimmel Chert kerestem azonban és meg is találtam.

- Cher!- Suttogva szóltam neki mikor elé értem, a hátsó ülésen lógatta a lábát. Szemeit mosolyogva kapta rám .

- Jó voltál !- végig nézett az arcomon- Mi a gáz? – szerintem, ahogy meglátta az arcomat az övé teljesen megkomolyodott.

- Nincs gáz. – Mondtam neki mosolyogva. – Fel kell hívnom Justint! – mondtam izgatottan .

- Nahh mi a szösz?- pattantak ki a szemei.

- Semmi csak add ide légyszi a kabátom. – mosolyogtam rá szélesen és az első két ülés közé mutattam, ahol a kabátom pihent a takaró alatt és Tay jóformán rajta ült.

- Bocsi Tay !- Cher már ki is kapta a z ülések közül a kabátomat és a kezembe nyomta.

- Köszönöm!- hálálkodtam neki és már a zsebembe is turkáltam.

- Nincs mit. – mondta kedvesen és nem tudom miért, de ő talán sokkal izgatottabban nézett rám, mint amilyen izgatott voltam én magam.

A telefon már a kezembe volt, de amilyen hamar jött a lelkesedés olyan hirtelen is keseredtem el a látványra. 26 nem fogadott hívás. Nem hívott többször, vajon tényleg feladta volna. Magam előtt fogtam a telefont és bambultam az elsötétülő képernyőre. A szám szélét harapdáltam,de nem egyszerűen mert már csak akkor kaptam magam rajta hogy idegesen harapok rá mikor el is haraptam a szélét. Mit mondjak neki? Szeretem? És ha az már nem elég. Elrontottam.

- Mire vársz?!- noszogatott Cher. Megráztam a fejem. És a kezem elé vettem mutatóujjamat.

- Halkabban!- szóltam rá , hisz nem akartam, hogy a többiek tudomást szerezzenek bármiről is. hál’istennek túlságosan el voltak foglalva Natasha táncával . – Nem hívom fel,mármint mégsem hívom fel , mert nem tudom, mit mondjak neki. – hajtottam le a fejemet.

- Dehogynem! – ripakodott rám suttogva. – Mond meg neki, hogy szereted és hidd el ezen nem kell gondolkozni. Majd jön magától, és az jön igazán szívből, ami elsőnek jön a szádra is. – orron pöckölt mire felkaptam a fejem. Óriási mosolyával találtam szembe magam . – Ne tervezd el , fölösleges ,és nem is lehet . – erőt adott nekem . Gyorsan megkerestem a hívás kis támban és tárcsáztam.

- Igazad van! – kaptam fülemhez a telefont és már meg is fordultam, hogy arrébb megyek, mielőtt zavarna a zene, ami zajt csap, mikor a telefon egyszerűen kisípolt.

Lemerült. Jó gondolat volt magamban. De aztán rájöttem, hogy én már rég nem játszottam volna ezt a helyében. Egyszerűen kikapcsolta a telefont. Hisz itt már rég én bántottam őt és nem fordítva.

Leengedtem a telefont az oldalamhoz és úgy nyomtam ki a hangpostát. Lassan fordultam meg és tettem közbe vissza farzsebembe a telefont.

- Mi történt? Miért nem beszéltetek? – Cher hihetetlenkedve állt fel a hátsó ülésről és sétált elém.

- Hangpostán van. – mondtam egyszerűen majd a zsebembe csúsztattam a telefont.

***

- Akkor jöttök holnap a Pinoba? – kérdezte Natasha hátul pattogva az ülésen. Velem Ellentétbe ő nagyon fel volt dobva a ma estétől. Azonban az én fülemből nem tudtam kiverni a sípot ami a telefonból köszönt vissza nekem .

- Mehetünk. – mondtam egyszerűen majd leparkoltam a házuk előtt. Késő volt már és Cheren kívül ő volt az utolsó akit haza kellett hozni .

- Akkor majd még írok SMS-t!- Hallottam, ahogy nyitódik az ajtót és éreztem, ahogy nagy lendülettel kipattan belőle. Nem értettem ennek a lánynak hogy lehet ennyi energiája. – Szép álmokat!

- Neked is! – köszöntünk neki egyszerre Cherrel az ajtó csukódott én pedig a gázra léptem.

Az utcákat már csak a lámpa fénye borította be. Későre járt, és be kell valljam már nagyon vágytam arra hogy behuppanjak az ágyamba és elaludjak. Valljuk be Justin eléggé padlóra tett. Sokáig szótlanul ültünk egy más mellett barátnőmmel a kocsiban majd megszólalt.

- Majd, minden rendbe jön. - Cher mintha a gondolataimba turkálna .

- Tudom ! – mosolyogtam rá – Csak kicsit fáradt vagyok. – nyugtattam meg, mert olyan kétségbeesetten nézett rám hogy kezdett lelki ismeret furdalásom lenni hogy szegénykét ennyire lehúzom a mélybe a hangulatommal.

- Alszol rá egyet és nem is lesz olyan vészes. – bíztatott de tudtam és érezni lehetett a hangján hogy ezt ő sem gondolja olyan komolyan.

- Rendben. –bólintottam nagyot mosolyogva majd megálltam házuk előtt.

- Ryannel, hogy találkoztok a szünetben? –fordultam érdeklődve barátnőm felé.

- Ő jön a két ünnep közt és itt tölti a szilvesztert. – mosolygott rám kedvesen .

- Anyukád…? – kérdeztem udvariasan, nem akartam konkrétan rákérdezni .

- Igen – bólogatott kis mosollyal- Most mutatom be neki. Nagyon készül rá!- nevette el magát. – Nincs kedved itt aludni? – kérdezte kedvesen. Gondolkoztak rajta egy kicsit majd bólintottam.

- Küldök anyunak egy SMS-t . - mosolyogtam rá és elő kaptam a telefonom.

- Reggel akkor együtt mehetnénk edzésre a kicsikhez…- izgatottan várta, míg elküldöm az üzenetet. De amit elküldtem azt a képernyőm kitisztult és ekkor világosodtam meg, hogy Justin azóta sem hívott. A hangulatom csak még alább süllyedt az eddigiénél. És nem akartam ezt a hangulatot Cherre is ráragasztani. Szomorúan néztem rá mire irtó nagy mosolya lefagyott. – Mennél haza igaz? – kérdezte megértő szemekkel, én pedig csak bólintottam.

Feje mögött láttam, hogy felkapcsolódik a házukban az előszoba villany. Elmosolyodtam. Aira mindig kijön a ház elé Chert fogadni ha hazajön .

- Az előbb emlegetett szamár!- böktem állammal a háta mögé mire hátra fordult ő is és kicsit nagyobb nevetésbe kezdett.

- Nekem viszont mennem kell! – mosolygott rám mire én csak bólogattam. Kitárta karjait és megöleltén pedig csak hálásan öleltem vissza . Egy pillanatra magához szorított. – Kitartás! Bármi van hívj! – bólogattam egyet a kabátjába, mire elengedett . – Aztán aludd ki magad, mert még ott a holnap!

- Tudom ! Akkor 11- kor találkozunk az általános iskola előtt. - mondtam neki miközben kiszállt a kocsiból .

- Rendben ! Szép álmokat. – búcsúzott vég szóval .

- Viszont. Ryannal teli álmokat!- poénoskodtam mire csak szemet forgatva rám csukta az ajtót.

Nem tudom miért vártam meg, hogy bemenjen de, mikor az ajtóba ért még ő is visszafordult és intett egyet. Viszonoztam majd sebességbe tettem a kocsit és elindultam haza .

***

Fél 12 körül keveredhettem ágyba. Emlékszem nagyon fáradt voltam és éppen hogy csak félálomban feküdtem mikor odalentről zajra lettem figyelmes. Elképzelni sem tudtam, hogy mi csaphat lentről zajt mikor minden ablakot és még a bejárati ajtót is bezártam kulcsra. Hasamról hátamra fordultam és egy kis ideig hallgatóztam. Semmi zaj. Nem tudom meddig hallgathattam a hangokat, de olyan éberen figyeltem rájuk ijedtségem miatt hogy teljesen kiment az álom a szememből. Fordultam egyet és láttam, hogy az éjjeli szekrényemen pihenő digitális óra 2:27 percet mutat. Nagy levegőt vettem majd egy szuszra kifújtam azt. A takarót lejjebb toltam derekamig és ekkor megint zajt hallottam oda lentről. És most konkrétan, be is tudtam határolni, hogy egy ajtó nyitódott majd csukódott be. A gyomrom görcsbe rándult és felültem az ágyamban. Azon gondolkoztam jó ötlet e itt maradni? Vagy le kéne menni, megnézni hogy ki van lent? És mi van ha betörő járkál a házban. Gorgie nem lehet. Ő szabadságon van egy hete egészen januárig. Anya pedig mit keresne, lent ilyen későn Hisz Mikenál alszik. Féltem, de az adrenalin és a gyermeteg kíváncsiságom arra késztetett, hogy kimásszak az ágyból és utána járjak a dolgoknak. A biztonság kedvéért kezembe vettem a telefonom, hogyha hívni kéne valakit segítségül, legalább meg tudjam nyomni a vészhívást. Ismét ajtónyitódást hallottam lentről. Óvatosan indultam meg a nyitott szobaajtó felé és ügyeltem a lépteimre hogy azokat nehogy meghallja bárki is . A folyosóvégére rájöttem, hogy ez nem valami jó ötlet és talán vissza kéne fordulni és elbújni az ágy alá, de a lábaim csak vittek előre és egyszer csak elértem a legfelső lépcsőfokot. Egyre többet hallottam valakik mászkáltak oda lent. A szemem már megszokta a sötétet és valamelyest láttam. De csak a lépcső alját és az azzal szembeni előszobát a lépcső közepén már a kissé üres tér hidege is megcsapta rövid alvós nadrágomtól szabadon hagyott lábaimat. Az adrenalim szintjétől mindent sokkal jobban érzékeltem . A fülemben dobogott a vér és mikor a nappaliból egy nagydarab alak tűnt fel végig futott az egész testemen a libabőr , ezzel párhozamba teljesen szoborrá is fagytam. Lélegzetemet visszafojtva vértem végig, ahogy a bejárati ajtóhoz megy, majd kilép rajta. Azt hiszem egy könnycsepp is legördült félelmemben arcomon. Ekkor vettem észre, hogy a korlátot szorongatom, és nem veszek levegőt. Nagyot nyeltem majd az orromon mélyen beszippantottam a hűvös levegőt. El elcsukló térdekkel mentem le a lépcső aljára és oltottam fel a lámpát. Azt hiszem elmentek. Rá akartam venni magamat, hogy megnézzem a betörőm vajon mit vitt el. Ekkor viszont ismét nyílt az ajtó. Fel akartam hívni anyut. Szólni akartam neki, hogy segítsen. De az ujjaim nem cselekedtek. A legrosszabbnál rosszabb dolgok futottak végig a gondolatomon. Miért nem maradtam én az ágyban? Nem vesztettem még. Még megmenekülhetek, le akartam oltani gyorsan a villanyt, de a pasas már bent volt láttam, ahogy a hátával belöki az ajtót, nem láttam az arcát, semmi értelme nem volt, hogy leoltsam a lámpát, mert csak az időt pazarolnám . Ekkor viszont hibáztam. Hátrafelé menet a lépcsőben elbuktam. A saját lábamban estem el, olyan erővel estem a kezemre hogy hallottam, hogy az roppan is egyet. A betörőt kit végig szememmel figyeltem és ekkor láttam hogy megtorpan. Lebuktam. Éreztem, hogy lebuktam. Szinte kúszni kezdtem felvelé pókmászásba, de a jobb kezemben akkor fájdalom nyilallt hogy mikor megpróbáltam felállni ismét csak a földre estem. Kétségbe estem. Ekkor már az ajtóban álló nagydarab is megfordult. Nem tudtam kontrollálni, sikítás tört fel a torkomból .

Mikor megláttam, szívem hevesen kezdett verni és előtört belőlem a sírás. Azt hittem ott dobom ki a taccsot.