2/4 ( 69.fejezet) Karácsony ! ...

Boldog karácsonyt mindenkinek .. :) Ezt a részt még szombatra szánom :) sietek a következővel :)mivel szünet van de nem tudom mikor jön . : /

***

- Cher fogalmam sincs mit vegyek neki. – már vagy negyedjére mentünk körbe az áruház minden emeletén.

- Olyan nincs!- állt meg az áruház közepén. – Aly komolyan mondom, nem hiszlek el! És igen ezt így akarom mondani. Nem igaz hogy nem találsz egy nyamvadt vackot mondjuk annál…- mutatott az egyik hirtelen felállított bódéra. - vagy annál…- mutatott egy másikra -… vagy annál a pont erre a célra feltalált kis pultnál!- éreztem rajta hogy teljesen kiakadt.

- Ha akarsz, menj csak haza. - fogtam meg kezét és letoltam maga mellé mert úgy megmerevedett ahogy az utolsó bódéra mutatott és szemeit tágra nyitva rám szegezte.

- Szerinted ő mit vett neked?- forgatta meg a szemeit.

- Látod! Itt van a baj! Ő vett nekem valamit, de én nem vettem semmit neki. – sóhajtottam nagyot.

- Csináltass neki nyakláncot vagy karkötőt a nevetekkel. - mutatott a mellettünk lévő üzletre. Jó ötletnek hangzott de a kedvem rögtön elszállt egy gondolattal

- A média…- húztam el a számat.

- Csináltass kulcstartót. Jajj Ally 14. e délelőtt van 2 óra múlva minden bezár!És a zsebemben szüntelenül csörög a telefonmert anyu várja a nyavajás étcsokit a sütit tetejére.- emelte fel a kezében szorongatott szatyrot.

- Rendben van egy ötletem . – mosolyodtam el mire ő csak egy megkönnyebbültet sóhajtott. Elindultam az előzőleg említett üzlet felé . Az idős bácsi a pult mögött még ha talán én voltam is az utolsó vendég akkor is kedves mosollyal fogadott.

- Kellemes karácsonyt a kisasszonyoknak! Miben segíthetek ezen a szeretettel teli napon?- kérdezte a pultra előre könyökölve.

- Szeretnék ….

***

- Az a legszebb hogy nem vagyok biztos, hogy elég jó ajándékot választottam e neki. – Anya nagyban sürgött forgott a konyhába, míg én csak a bárszéke ültem és néztem a kajákat, amit szépen a tálra tett majd elém rakott.

- Kincsem! – ált meg a pult másik oldalán és letette egy széles mosollyal a párolt lila káposztát elém . – A szándék a lényeg .- rám kacsintott majd kezét az arcomra simította. -Justinnak biztos tetszeni fog az ajándékod. Ne aggódj. Gondolkozz inkább azon hogy, hogy szakítod el a tévé elől apádat meg a nagy Ő-det.

- Előbb akkor terítsünk meg. –mosolyogtam háziasszonyos anyámra ő pedig csak bólintott.

Csendben vittük ki egyesével meg kettesével a kajákat. Nem tudom mikor fog elfogyni ez a sok minden. Oké hogy Justin is tud termelni meg apa is, de én amúgy sem eszem húst. Mondjuk biztos elfogy majd valamikor az ünnepek alatt de soha nem értettem meg hogy anya miért főz mindig ennyit.

- Szólsz te a fiúknak? Vagy szóljak én? – kérdeztem mikor letettem a narancslevet az asztalra. Már csak egy adag volt kint a konyhába, amit be kellett hozni.

- Szólj, te én meg addig behozom a maradék tálat. - mondta anya én pedig elindultam a nappali felé .

Apa nehezen barátkozott meg a gondolatattal hogy Justin nálunk karácsonyozik de végül elfogadta, Ahogy azt is hogy idén nem este jön a „jézuska” hanem késő délután . Most nem alszunk 25.-ére az ajándékozás megszokott módján. Örültem neki, hogy mostanra elfogadta hogy az ő szavaival éljek” Justin nem ront bele a karácsonyunkba” . Mikor beléptem a nappaliba mind ketten ott ültek egymás mellett és valami hokis visszajátszást néztek amit maratonban nyomtak a sport csatornán.

- Fiúk! Kész a vacsi!- álltam mögéjük a kanapéhoz.

- Anyád fasírtja már az asztalon? – csillantak fel apa szemei mikor hátra fordult. Justin pedig csak mosolyogva követte a példáját.

- Már az asztalon van .- mosolyogtam apura aki már fel is pattant a kanapéról mint egy rossz gyerek és hihetetlen sebességgel haladt a konyha fel , gondolom.

- Ennyire finom az a fasírt? – nézett rám Justin vigyorogva. Kezével hívogatni kezdett. Meg kerültem a kanapét és elé álltam a kezemet nyújtva neki hogy felsegítsem de ő csak lehúzott az ölébe .

- Eddig mindenkinek elnyerte a tetszését, de én nyilatkozni nem tudok róla. – összekócolhatatlan hajába túrtam mire ajkába harapott. Nem bírtam ki hogy ne utánozzam le .

- Nagyi túrós sütijét imádni fogod. – mondta elégedett vigyorral.

- Kíváncsi leszek, mit szólsz a gesztenyés tekercsemhez. – mosolyogtam karjára simítva a kezemet. Olyan óvatosan ölelt magához hogy az hihetetlen .

- Megkóstolok bármilyenédességet. – ismét alsó ajkába harapott.

- Már rég tudjuk hogy édesszájú vagy!- koppintottam orrá jelképesen.

- De a te ajkaidnál semmi nem édesebb .- hajolt közelebb és lopott magának egy csókot. Miért volt lopott csók? Mert nem viszonoztam. Nem azért mert nem akartam, hanem azért mert játszottam. Mikor elhajolt elfintorodva nézett szemeimbe. Ismét ajkaim után kapott ezúttal kezét felvezette hátamon és nyakamnál közelebb húzott magához de ismét nem csókoltam vissza. – Ezt most direkt csinálod?- kérdezte mérgesen .

- Lehet…-  óvatosan kibújtam szorításából és felálltam . – Vacsora idő van. - mosolyogtam rá kacéran.

- Azt ugye tudod, hogy ezért még a kettőnk kis dolga nem zárult le. - ált fel velem szembe és ujjait enyéim közé fúrta. – Ami jár nekem azt behajtom.

- Nyithatnál egy vámhatárt. Ott biztos jó sok csókot gyűjthetnél… hidd el a végén talán bele is fulladnál. - mondtam majdnem elröhögve a végét de mikor elkezdtem húzni a konyha felé akkor komollyá váltam . Anyuékkal jó a kapcsolatom, de van amit nem „viszek” az asztalhoz.

- Lehet, hogy megfogadom a tanácsot. Jó üzletasszony lennél. – vigyora mellettem sétálva pimasz volt.

- Az a határ nem izgalmas határ, amin ezrek járnak át. Mert arról már biztos sokat hallottál és szinte nem is lenne új az élmény. Az a szép határ ami kihalt mint egy puszta és észre sem veszed hogy annak a központjába vagy amit határol. – mondtam végül .

- Te honnan szedsz ilyen költői megfogalmazásokat? – nézett rám csodálkozva.

- Nem tudom honnan jönnek, lehet hogy sokat olvasok? – kérdeztem költőien .

Kissé felkuncogott. Kezemet oldalához szorította ezzel elérve hogy én is közelebb kerüljek hozzá lágy de mégis hatásosan cuppanós puszit nyomott az arcomra majd kisfiús szemeivel gyönyörű pillantásokat küldött felém .

- Na hol van az a fasírt? – vigyorgott és most már ő húzott a vacsora asztalhoz .

***

- Itt is vagyok!- huppantam le közvetlenül a karácsonyfa melletti egyszemélyes kanapéra. – Justin? – néztem körbe.

Az előbb még mikor felszaladtam gardróbomba, az eldugott ajándékokért ott ült ahol most én . Anya és apa előttem iszogatták a borukat, de Justin tényleg nem volt sehol.

- Mindjárt jön az ajándékodat intézi. - mosolyodott el anya . Tudomásul vettem de sejtelmem sem volt hogy vajon mi lehet az az ajándék amit még most intéz.

- Addig oda adom az ajándékot de nem nyithatjátok még ki! – mondtam nekik az ujjam magam elé tartva és a másik épp a befáslizott kezemmel át nyújtottam anyunak majd apunak a kis szatyrot. Justinét meg csak letettem magam mellé a fotel lábához majdnem a karácsonyfa alá.

Bele pillantgattak, de semmi értelme nem volt mivel be is csomagoltam őket. Justin abban a pillanatban érkezett meg a konyha felől. Az útja rögtön felém vezetett. Nem túrt ki a helyemről csak leült a szék karfájára mellém és nyomott egy puszit a halántékomra.

- Hát te merre jártál hóherceg? – a vállán és még néhol a hajában is volt egy pár hópehely, innen jött az elnevezés.

- Majd idővel megtudod. – dörzsölte meg hideg kezeit farmerjába majd szüleimre nézett. -Viszont most. Szerintem ajándékozzatok, csak nyugodtan én pedig majd utoljára maradok.

- Hát mi nem vettünk nektek nagy ajándékot, és egyenlőre , még nem csak rajtunk múlik és kicsit későbbre érvényes. - mosolygott anyu.

A mellette lévő kis zacskóba nyúlt és előhúzott egy borítékot.

- Az ajándékunk,legalábbis, a közös, amit nektek szántunk az egy repülő jegy . – nyújtotta felénk anyu a borítékot. Elvettem tőle de eközben próbáltam leplezni a sokkot amit kaptam . Repülőjegy?!

- Bontsátok ki és meglátjátok a többit. – mosolygott apa.

- Kinyitod? – Justin nagy vigyorogva nézett rám mikor felnéztem kérdésére.

- Kinyissam?- kérdeztem félve, mire ő csak bólintott.

Anyuékra néztem, akik nagy mosollyal figyelték arcomat. El sem lehet képzelni mennyire örültem az ajándéknak és tudtam, hogy értékes ajándék és emellett nem olcsó. A leragasztott boríték széléhez csúsztattam az ujjamat majd óvatosan el kezdtem felnyitni a ragasztásnál, néhol meg megszakadt, de nem foglalkoztam vele. Justin a hátamra simította kezét mikor már biztosan könnyedén ki tudtam volna venni a jegyeket a borítékból . Felnéztem rá és nem volt nehéz kitalálni, hogy ugyan úgy mosolygott, mint anyuék . Ő tudja, mi van benne.

- Te tudod mi van benne!- mondtam eltátott szájjal.

- Én?! – dőlt hátra és kezét rögtön elvette a hátamról. – Honnan veszed? – fagyasztotta le arcáról a mosolyt de a szélén sajnos ott ült a maradék, onnan nagyon nehezen lehetett eltüntetni az előbbi izgalmat.

- Ismerlek! Ez így nem is közös ajándék! – mondtam neki, és óvatosan mellkason vágtam a borítékkal.

- Én csak ötletet adtam a szüleidnek . A pontos úticélt én sem tudom !- tette védekezőn maga elé a kezeit, de a kaján vigyor most már tutira letörölhetetlenül ült ki az arcára.

- Csak nyisd ki kincsem !- szólt rám anya megszakítva ezzel Justinnal való „vitánkat”

- Rendben, de ez így akkor sem fair!- nem tudtam nem mosolyogni.

Nem is tudom miért, de az izgalom elmúlt mikor egy laza mozdulattal kivettem a borítékból a jegyeket. Ami viszont az izgalom helyett jött azok könnyek. Leírhatatlan jó érzés öntötte el az egész testemet az uticél láttán. Ölembe ejtettem a kezemet a borítékkal együtt és a másikat pedig arcom elé emeltem. Sírni kezdtem az örömtől .

- Hová megyünk?- kérdezte Justin. Hangjából kihallatszott, hogy vigyorog. Viszont én nem tudtam megszólalni se. Volt már olyan hogy eljutott az agyatokig és akkora örömöt okoz hogy nem kapsz szinte levegőt sem?

- Úr isten! – mondtam szám elé téve kezemet és felnéztem szüleimre. Leírhatatlan boldogság ült ki az arcukra. Ugyan nem éltek már együtt és el is váltak mégis együtt örültek az örömömnek . – Bora Bora?! – olyan hihetetlen volt.

Nem voltam még ott. Nem is ez a lényeg. Sok helyen jártam, már de mindig ott volt anyu vagy apu. Anyunak kicsiként mindig sokat emlegettem miután rátaláltam erre a helyre az interneten, de mindig csak az ottani képekből éltettem álmaimat. Nem hittem el hogy két jegyet tartok a kezemben, oda! Alig bírtam levenni róluk a szemem

- Ne haragudj rám kérlek! – mondta anyu, mire felkaptam a fejem . – Olyan tanácstalan voltam 3 héttel ezelőtt és felmentem a szobádba. Megnéztem a gépeden az előzményeidet.

Hát persze! Nem rég beszélgettük telefonon Ceherrel telefonon a nagy kémia dogára tanulva hogy el kéne menni Bora Borára megvizsgálni a víz só tartalmának százalékos eredményét. Aznap este sok év után ismét rákerestem erre a helyre.

- Anyu hülyéskedsz ? Ezek után, hogy tudnék rád haragudni.

- Ha hiszed ha nem …- kezdett bele apu és különös módon a mellettem ülő másik jegy tulajdonosára nézett. -… tudjuk hogy Justinnal nem igazán tölthettek együtt elég időt. És már nagy kislány vagy. Ugyan bevallom kicsit tiltakoztam eleinte, de vannak angyalaid az életedben…- itt anyura pillantott egy pillanatig utána vissza Justinra majd csak azután rám és úgy folytatta. - … akik biztosra mentek abban hogy tökéletes ajándékot kapj .

- Jaj apu annyira köszönöm! Tökéletes ajándék!- felálltam a helyemről és rögtön mellé siettem. Beültem szüleim közé és mindkettejüket jó szorosan magamhoz öleltem. Bevallom lopva felpillantottam Justinra aki egy mosollyal nyugtázott mindent. Sokat köszönhetek neki is hisz eljött hozzám és itt van velem szent este mikor a családjával is lehetne. – Tényleg nagyon szépen köszönöm! – mondtam nekik mikor elengedtem őket majd a csomagjaikra mutattam az ölükben. – Akkor most ti jöttök! Bontsátok ki ti az ajándékot. - mosolyogtam majd combomra csapva felálltam és visszasétáltam Justin mellé és leültem a kanapéra.

Kezemért nyúlt mire én nem azt adtam neki oda, hanem lenyúltam a lábamhoz ajándékáért és félve kezébe adtam . Kikerekedett szemekkel nézett rám majd magára mutatott másik ujjával egy olyan „Ez az enyém?” arckifejezéssel, én pedig csak bólintottam .

- Gyerekek, ha nem bánjátok, én elteszem magam holnapra!- tudtam hogy anyunak soka munkája még sajnos így az ünnepek alatt is így nem tartottam fel . – Aly ez a medál gyönyörű és nem fogom levenni soha!- mondta hálásan majd a nyakába simította a kezét.

- Reméltem hogy tetszeni fog. – mosolyodtam el felálltam, ahogy ő is gondolom indulásra készen, elé sétáltam és megöleltem.

- Ha csak rajzolsz nekem valami szépet, én annak is nagyon örültem volna, mert tőled van. – szorosan ölelt magához majd adott egy puszit a homlokomra. – Az ajándékodnál pedig remélem tiszták lesznek a szabályok, nem akarok felfordulást!- tartotta közénk az ujját és szigorúan nézett rám . Bólintottam de ugyan nem tudtam hogy mire céloz. –Rendben .

- Jó éjt! – mondtam neki  majd elengedtem .

- Nektek is !- mosolyojgott majd megfordult de apu is felállt.

- Szerintem én is megyek! – szólt utána apu . A csomagját bontatlanul szorongatta a kezében . Én ugye az ajándékozó jól tudtam, hogy csak egy pulóver van benne, de mégis nem értettem miért nem bontja ki .

- Nem bontod ki az ajándékot? –kérdeztem szomorúan mire ő csak elmosolyodott kedvesen. Megfordult a fához sétált  és letette alá az ajándékomat. El voltam keseredve.

- Holnap reggel mikor itt az ideje, kibontom. – mondta majd egy puszit nyomott szó nélkül az arcomra . – Jó éjt!- és már el is tűnt, a vendégszobák felé .

Nagy sóhajjal sétáltam oda Justinhoz és ültem vissza a helyemre. Lenéztem az egyetlen ajándékra, ami a fa alatt kuksolt és elhúztam a számat. Ez már nem olyan, mint rége. Valamiért a kedvemet is elvette az egész feelingtől ez az egy dolog. Justin letette az asztalra az ajándékát és egy furcsa mozdulattal felemelt leült a helyemre és az ölébe húzott.

- Mi baj van bogaram? – simította tenyerét az arcomra. – Karácsonykor ilyen szomorú arcot látni a legfájóbb dolog szívemnek, főleg ha az a te arcod. –suttogta és szorosan magánál húzott lábaimnál. Oldalasan ültem az ölébe így könnyedén át tudtam tenni fájós kezemet vállán és vállára simítottam azt.

- Apa szerintem nem nagyon repes ezért a dologért. –mondtam halkan .

- Milyen dologért pontosan? – kérdezte kedvesen .

Olyan jól bánt velem, és mióta megjelent egy kicsi kifogásom sincs semmilyen viselkedése ellen, jóformán minden pillanatát velem töltötte kivéve mikor nekem volt dolgom. Nem akartam elrontani egyetlen vele töltött pillanatot sem .

- Nem lényeg . – mosolyogtam rá majd nyomtam egy puszit az arcára. – Kibontod az ajándékod? – kérdeztem tőle az asztalra mutatva.

- Biztos? – kérdezte arcomat kémlelve. Biztos keresett valami jelet. De csak bólintottam és én magam vettem magamhoz ajándékát és nyomtam a kezébe.

- Kíváncsi vagyok tetszeni fog e. – alsó ajkamba haraptam mire elkezdte kibontani a kis doboz csomagolását.

Mikor sikerült leszednie a karácsonyi csomagolást végre a doboz tetejét is elkezdte kibontani. Én tényleg csak remélni tudtam hogy örülni fog neki .

Mikor előhúzta a szív alakú kulcstartót, amibe a kezdőbetűink voltak gravíroztatva inkább becsuktam a szemem és elé kaptam a kezem.

-Aly… - hangja nem sok mindent árult el, csak a nevemet mondta. – Miért csukod be a szemed? – Vállat rántottam kérdésére. – Köszönöm. – mondta halkan.

Éreztem ahogy a lábamat kissé megemeli és kicsit a zsebében kezd turkálni . Hangos csörgéssel vette elő a kocsi kulcsát. Mikor kikukkantottam a kezem alól már tette is rá a tőlem kapott ajándékot.

- Tetszik? – kérdeztem félve és arcának minden egyes rezdülésére próbáltam figyelni nem hazudik e. Miután végzett a kulcstartó felakasztásával letette az asztalra az egész csomót és kényelmesen elhelyezkedett.

- Ennél szebb ajándékot még nem láttam. – simította arcomra kezét és közelebb húzott magához miközben mélyen a szemembe nézett.

- Azért ne túlozz!- ütöttem mellkason. Elfintorodott, de aztán a mosolya sokkal nagyobb lett mint eddig bármikor. Arc vonásait viszont komolyra vette és úgy nézett mélyen a szemeimbe.  

- Nekem ez a kis ajándék és az ami benne van…- ajkaira harapott és közelebb húzott magához. - … többet jelent bármi másnál , mert ez a kis tárgy , azt jelképezi hogy szeretsz. Legalábbis remélem. – orrát az enyémnek nyomta és szerintem a reakciómat várta.

- Szeretlek!- arcát két kezem közé fogtam és határozottan mondtam a szemébe.

- Én is ! Mindennél jobban szeretlek! Bármi legyen is , szerettelek, szeretlek , és szeretni foglak!- mondta .

Ajkait az enyémekre nyomta. Szerelemmel csókolt nem vággyal. Tudtam hogy tényleg örül még ennek a kis csekélységnek is. Mikor elhúzódott én visszahúztam magamhoz. Ezúttal nem bírtam ki . Akaimat elnyitottam miután tudtam, hogy biztosan nem hagy „faképnél” a mi kis csatánkba. Szinte egyszerre mozdította övéit és csókolt meg ismét, de már  szenvedélyesen. Mikor már nem kaptunk levegőt lassan elhúzódtam tőle. Mosolyogva nézett szemeimbe és harapott ismét ajkaiba.

- Mondtam, hogy te sok mindennél édesebb vagy. – nyelt egy nagyot és kezét arcomról levezette oldalamnál végül csípőmön pihentette meg.

- Mi az hogy sok mindennél?! A múltkor még nem volt nálam édesebb.

- Gyere velem ! Most jön az én ajándékom. – Nem kellett sokat erőltetnie mivel az ölében ültem könnyedén felálltam belőle mikor ő is megmozdult.